2012. február 27., hétfő

A bikaviadal ürügyén


Nyár közepén meglepő hír járta be az európai nyomtatott és elektronikus sajtót: Spanyolországban, Katalónia tartományban betiltották a bikaviadalt. Az össznépi aláírásgyűjtés során közel 160 ezer aláírást sikerült a bikaviadal fogas kérdésében összegyűjteni és így a gazdasági bajoktól tépázott Spanyolország katalóniai tartományi parlamentje – égetőbb gondja nem lévén – kénytelen volt napirendre tűzni a bikaviadalok kardinális kérdését.


A híradásokból és kommentárokból kiderült, hogy a katalánok közel 20 százaléka utasította el a bikaviadalt, mint véres látványosságot. Érdekes lenne tudni, hogy hány nemmel szavazó katalán honatya látott életében valaha is bikaviadalt, ugyanis az elemi tisztesség azt diktálná, hogy csak abban a kérdésben illenék állást foglalni, amiről a (ki-)nyilatkozónak közvetlen tapasztalatai vannak! Sok esetben a hivatásos politikus inkább a különböző rétegektől és érdekcsoportoktól elnyerhető szavazatok számára kacsingat, semmint a tényekre.

A spanyol bikaviadal több évezredes múltra tekint vissza, a történészek a római állatviadalok továbbélésének tartják. Az ókori Rómában a gladiátori játékok – amennyiben az ember ember elleni élethalálharcát is játéknak tekinthetjük – a tömegszórakoztatást szolgálták. A kereszténység előretörése megszüntette ezt a véres látványosságot és a „műfaj” kedvelői ezután vérgőzös tevékenységüknek közeli és távoli csatatereken hódoltak – alaposan leegyszerűsítve, ezt politikának is nevezhetjük.
A kétezer évet is megélt spanyol bikaviadal szabályai a XX. századra elérték a kifinomultság művészi fokát. Az arénában csak erre a célra tenyésztett bikák „lépnek fel” szigorúan meghatározott szertartásrend szerint. A programfüzet vagy a televízió pontosan közli a „feketeszőrű” versenyzők adatait, származási helyét, életkorát és versenysúlyát. A viador – akit magyarul hibásan torreádornak nevezünk, spanyolul helyesen azonban „torrero“ a neve – az arénában egy 424-es gőzmozdony energiájával berobbanó fekete bikával szemtől-szemben bizonyítja bikabűvölő jártasságát és bátorságát. A szertartásrend szerint, miután a bikát pikával és banderilloval felingerelték, színre lép a felkészült viador, aki muletája – ez az a bizonyos vörös posztó, ami tulajdonképpen egy püspöklila kendő – segítségével, különböző könnyed, táncos mozgáskombinációkkal szinte rákényszeríti az akaratát a jogosan ingerült bikára és sok esetben a rohamozó bika hegyes szarva csak centiméterekre siklik el a viador combi ütőere mellett! Az „üzemi” baleset nem kizárt! A viador és bika mozgáskombinációinak éppúgy nevük, illetve jelölésük van, mint a műkorcsolyázásban bemutatott ugrásoknak.
A televíziós közvetítéseknél a rendező a jól sikerült figurákat lassítva is bemutatja, mint labdarúgásnál az izgalmas gólhelyzetet.Az arénában a zsűri a műkorcsolyához hasonlóan értékeli a viador teljesítményét, és miután az bemutatta a „kötelező gyakorlatokat”, valamint a ráadást, engedélyt ad a bika ledöfésére. Ekkor a viador egy szál, hosszú toledói acéltőrrel, egyetlen mozdulattal szemből szúrja át a bika szívét és tüdejét! (Megjegyzés: egy kifejlett spanyol „harci” bika közel fél tonnát nyom! Ugyan hány vadász merné szemből, egy szál lándzsával megközelíteni a sebágyában fekvő 150 kilós vadkant Zrínyi Miklós módjára? Tegyük a kezünket a szívünkre!)
Ezután kihirdetik a döntést, azaz értékelik a viador teljesítményét, és ennek megfelelőn nyújtja át egy asszisztens a bika levágott fülét a „győztesnek”. Kiemelkedően jónak számít az a „gyakorlat”, amely után a viadornak ítélik a bika mindkét fülét és farkbojtját. Az is előfordulhat, hogy a viador üres kézzel, de ép bőrrel távozik az arénából.
A bikaviadalt nem lehet a könyvekből, újságokból vagy a tévéből megismerni. Ott kell lenni! Spanyolországban, egy bágyasztóan meleg vasárnap délután az arénában kell ülni – érzékelni kell a hely, az ünnep hangulatát. Végig kell tekinteni a közönségen, amint egy-egy jól sikerült figura után önfeledten „ollé“-t kiált. Idősek és fiatalok, tisztes és tisztességtelen családapák, nők és gyerekek, a spanyol társadalom minden rétegének képviselője élvezi a vasárnap délutáni bikaünnepet. Ha valaki előítéletektől mentesen elment, látott, és vagy megkedvelte a bikaviadalt vagy nem, már joga van véleményt nyilvánítani. Ha valaki kellő ismeretek hiányában, hallomásból vagy a YouTube egyes, különösen véres képsorai és a bemondó sok esetben manipulatív kommentárjai alapján akar a bikaviadalról véleményt nyilvánítani, az könnyen tévútra kerül, mint az a kezdő papnövendék, aki a bűnt, a testi szerelmet a pornófilmekből akarja megismerni! A vadászatot sem az internetről lehet és kell megismerni, hanem egyszer egy korai hajnalon ki kell menni a természetbe! A bikaviadalt éppúgy, mint a vadászatot, lehet szeretni vagy elutasítani.
Spanyolországban a bikaviadal-kedvelőkön kívül még élnek bélyeggyűjtők, amatőr botanikusok, sportrepülők, keresztrejtvényfejtők, biciklisták, terepmotorosok, hosszútávfutók, könnyűbúvárok és vadászok, valamint még felsorolhatatlanul sok egyéb szabadidős tevékenységnek hódoló ember, akik százalékos részesedését, ha összeadjuk, közelítőleg kiadják a spanyol lakosság száz százalékát. Ahogy egy átlagos vadász nem biztos, hogy megérti a filatelista álmait, ugyanúgy nem biztos, hogy a sportrepülő vonzódik a keresztrejtvényfejtés szellemi kihívásaihoz vagy a numizmatikához. Az sem biztos, hogy egy hegymászó valaha is venné a fáradtságot, hogy a bélyeggyűjtés vagy a botanika minden ágában-bogában és szépségében elmélyedjen. A spanyol – és nem csak a spanyol – társadalom a különböző érdeklődési körök szerint is fel- és megosztható. Minden szabadidős tevékenység ellen kellő rosszindulattal és megátalkodottsággal ellenérveket lehet találni: a repülő lezuhan, a biciklista elesik, a focista a lábát töri – és a felsorolás kellő fantáziával szabadon folytatható. A konkrét tevékenységet nem, vagy csak hírből ismerő, könnyen feltüzelhető laikusok pedig könnyen lépre mennek és minden tárgyi ismeret nélkül szajkózzák a sokad kézből hallott bombasztikus és torzított ellenérveket, anélkül hogy valaha is elmentek volna bikaviadalra vagy vadászatra. Így történt, hogy egy hangos kisebbség agitációja miatt a katalán rajongók most kénytelenek a szomszédos tartományokba járni bikaviadalt nézni.
Nem jobb a helyzet a vadászatot illetően sem! Egy hangos kisebbség – ingatag etikai alapon állva – kivetnivalót lát a vadászatban és ellene minden nemtelen eszközt igénybe vesz, de ott, ahol valóban szilárd etikai alapon kellene felemelni a hangját, ott hallgat!


Forrás: huntingpress.eu
Szerző: Bálint Elemér




2012. február 16., csütörtök

Federico García Lorca: Siratóének Ignacio Sánchez Mejías torreádor fölött

1. Ökleltetése és halála



Délután öt órakor.
Pontosan délután öt óra volt.
A fehér gyolcslepedőt gyermek hozta
délután öt órakor.
Gyékénykosárban már ott állt a mész is
délután öt órakor.
Aztán halál – a halál létezett csak
délután öt órakor.


És szél támadt, a vattát elsodorta
délután öt órakor.
A nikkelt, kristályt kiverte a rozsda
délután öt órakor.
Galamb és leopárd, ím összecsapnak
délután öt órakor.
Egy comb tusakszik báva bikaszarvval
délután öt órakor.
A mélység húrjai már bongva-bongnak
délután öt órakor.
Arzénhangok rengenek a füstben
délután öt órakor.
Az utcasarkon csendcsoportok állnak
délután öt órakor.
És áll a bika győztes szívvel, árván
délután öt órakor.
Mikor a hó-verejték kiütötte
délután öt órakor.
Mikor a jód az arénát bevette
délután öt órakor.
Halál rakott tojásokat a sebbe,
délután öt órakor.
Délután öt órakor.
Pontosan délután öt órakor.




Keréken járó koporsó az ágya
délután öt órakor.
Sikoltanak fülébe csontok, sípok
délután öt órakor.
Már fújt a bika, ott bömbölt előtte
délután öt órakor.
A fal haláltusától szivárványos
délután öt órakor.
És útban már az üszkösödés, bomlás
délután öt órakor.
Lágyéka zöldjén kinyílt liliom-fej
délután öt órakor.
Sebei izzó, vérző égitestek
délután öt órakor.
A tumultus az ablakot benyomta
délután öt órakor.
Délután öt órakor.
ó, délutáni iszonyú öt óra!
És minden órán: délután öt óra!
És árnyékban is: délután öt óra.






2. A kiontott vér

Nem akarom látni!

Szólj a holdra, süssön már ki, jöjjön,
Ignacio vérét a porondon beszitálni.


Nem akarom látni!


Tárul a hold, gőzölögnek
felhők lankadt lovacskái,
álomi arénán fűzek
hajlanak le a korlátig.



Nem akarom látni!

Emlék perzsel, szóljon bárki:
függönyözze el parányi
virágaival a jázmin!




 Nem akarom látni!



Tehene a vén világnak
sírva a porondra áll ki,
végignyal egy véres arcot,
busa nyelve izzó kármin.
îm, Guisando sziklakőből
s halálból vésett bikái
bömbölnek mint két évszázad,
fáj nekik a földben állni.
Nem.

Nem akarom látni!





Ignacio vállán halál,
járja lépcsők garmadáit,
hajnalt keres, nem találja,
vak éjszaka öble ásit.
Keresi kemény arcélét,
álomkép lett – szertemálik,
keresi szép testét – s vére
kitárulva rávilágit.
Ne űzzetek vérét látni!
Végignézni vérszivárvány
suhogását lankadásig,
grádicsokra, páholyokra
sütő pírja mint cikázik,
miként sajog bőrön, posztón
s lármás sokadalmat lázit!
Ki mondta, hogy kihajoljak!
Ne űzzetek vérét látni!





Mikor támadták a szarvak,
tárva várták pupillái.
Szörnyű anyák ágaskodtak,
szörnyen vágytak oda látni!
S támadt rejtelmes fuvallat,
szívták barmok fulladásig
s bőgtek mennyei mezőkre,
föl a kapitány-bikáig.
Nem látsz férfit Sevillában
virtussal ki így elámít,
nincs ragyogóbb kard e kardnál,
tisztább szívre nem találsz itt.
Oroszlánok erejével
ereje csodásan játszik.
S mint a remek márványtorzó:
hordja a szellem csodáit.
Ragyogó andaluz Róma,
aranyod fején világit,
ékes nárdus – mosolyában
báj, okosság fölvirágzik.
Ó, remekszép torreádor!
Ó, hegyek közt óriási!
Ó, kalászt becéző lelke!
Ó, sarkantyús ércbokái!
Ó, a harmatgyöngyház gyengéd!
Ó, a vásárban királyi!
Ó, szörnyű: verik a végzet
végső gyászbanderillái!




Immár elpihent örökre.
Rajta moha s fű cicázik.
Bontogatják biztos ujjak.
Koponyájából virág nyílt.
Immár a vére árad énekelve,
lapályra, rétre – rétek bús gulyáit
hökkenti, szaru-villák között siklik,
a tejködökből riadtan kiválik,
hullámzik, bukdos, csülkökön, patákon
e mérhetetlen sötét vér-kanális,
hogy fenn, a csillag-Guadalquivir mellett
vértó legyen, tükör és viharzás is.
Ó, fehér fal, Spanyolország!
Ó, kín fekete bikái!
Ó, Ignacio kemény vére,
csalogány-artériái!
Nem.
Nem akarom látni!
Mert nincs kehely, hogy vére beleférne,
nincs fecskeszáj, hogy forrását inná ki,
nincs zúzmara, hogy csillaggá fagyassza,





nincs dal s liliom buzgását elállni,
nincs kristály s színezüst, hogy beborítsa.
Nem.
Nem akarom látni!




3. A teste itt van




A sírkő: homlok. Rajta az álmok nyöszörögnek.
Kanyargó víz itt nincs, és nincs dérmarta cédrus.
A sírkő: váll. Egy zordon világot, időt vonszol,
könnyfákkal, szalagokkal, bolygókkal ékesítve.





Ijedt esőket láttam, futottak tárt habokhoz,
föltartott gyenge karral rebegett mind az égre,
nehogy magához rántsa a horgas, rideg sírkő,
mert minden porcot szétlök, de vért nem vesz magába.






A kő befogad magvat, fondor ködöket, nyirkot,
pacsirták csipkevázát, homályfarkasok csontját,
s nem tár ki hangot, lángot, de tár sivár arénát,
csak új és új arénát, örök palánkok nélkül.






Ignacio, a délceg, itt fekszik, kiterítve.


Már vége. Mi történik? ó, nézzetek a testre:
halál kente be kénnel, a fejét kicserélte
fekete bikafejre: minotaurusz-fejre!







Már vége. Már a száján az esőlé beárad.
Behorpadt mellét kergén a levegő elhagyja.
A hó-könnyekben fürdő Szerelem íme árva,
üzekvő barmok tornyán kuporog, úgy melegszik.



Mi az, ti mit beszéltek? A csend bűzhödve nyugszik.
Egy bomló, omló testet látunk itt színről színre.
Remekül tiszta forma, tegnap még csalogányos,


ma rontva elborítják éktelen lukak, rések.








Ki gyűri szemfedőjét? Nem igaz, amit mormol.
Sarokban siratóját ne óbégassa senki,
riasztani a sátánt a sarkantyú se csöngjön.
Itt nem akarok mást, csak kitárult szemmel nézni,
úgy látni ezt a testet, hogy él és nincs nyugalma!





Lássam a keménytorku férfiakat itt körben,
akik csikót betörnek, vizeket zaboláznak,
akik ha énekelnek, egész csontvázuk zeng-bong,
mert szájukban temérdek szikla és dörgő csillag!






Körötte látnám őket, a kő előtt karéjban,
seregestől e drága szakadt-gyeplőjü testnél.
Akarom: igazítsák a kivezető útra
e kapitányt, kit gúzsba kötött, befont a végzet.






Tanítsanak meg engem folyóviz-áradású,
bárányködökben zúgó mélységes siratóra,
hogy elsodorja innen Ignaciót, ne hallja
a bikák bömbölését, ideges fújtatását.



A hold-arénán vesszen, a hold üsző-szemébe,
a mozdulatlan, báva, kislányos ámulásba,
az éjszakába vesszen, halak közé a csöndbe,
fehér bozótként rezgő tünemény füstbe vesszen!







Nem engedem, hogy arcát kendővel beterítsék,
hadd szokja a hurcolt, hozzácsatolt halált is.
Ignacio, hát menj el! Ne halld a párás bőgést,
Aludj, repülj és nyughass! ó, a tenger is meghal!







4. A lelke távol




Bikák és fügefák már nem ismernek,
sem házad lovai s a pici hangyák.
A délután s a gyermek nem ismernek,
mert meghaltál, mert elmentél örökre.



A sírkő vállai már nem ismernek,
sem a fekete selymek, ahol bomlasz.
Elnémult emlékeid nem ismernek,
mert meghaltál, mert elmentél örökre.





Majd jön az ősz csigákkal és homállyal,
a köd fürtjeit préselő hegyekkel,
de szemed fényét nem keresi senki,
mert meghaltál, mert elmentél örökre.



Mert meghaltál, mert elmentél örökre,
mint minden halandó, ki földbe tér meg,
mint minden halott, akit elfelednek,
akár a kutyát, ha dögkertbe dobták!






Nem ismer téged senki. Nem. De én dalollak.
Derítem glóriába arcéled gráciáját.
Tudásod érettségét dalommal dicsőítem,
mert ábrándod halál volt, a halál szájaíze,
s vitézlő vígságodra köddel vonult a bánat.



Soká születik párja – tán sose jön világra
ily andalúz, ily tiszta, kalandokban ily gazdag.
Elcsukló szavaimmal siratlak délceg fenség,
s a gyászos szél örökké reszket az olajfák közt.






2012. február 15., szerda

Curro Romero

A Matadorok Királyáról...Curro Romeroról egy videó...nézem ezt a kis filmet,s úgy tűnik,mintha Curro egy Festőművész lenne...ecsete a muleta...minden mozdulata maradandó emlék. Óriási Művész!!!! ÓLÉ!!!

2012. február 13., hétfő

Sziasztok Olvasók!
Az elmúlt hétvége is bőveledett corridákban.
Először Mexikóból néhány kép

 Ana Batista

 Arturo Saldivar


Diego Silveti

 Alejandro Talavante



a corrida rövid összegzése megtekinthető itt:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=HokV2KkMcxU
 A videón nem látszik, de Diego Siveti második bikáján "fennakadt". Reméljük, nem súlyos, és mielőbbi gyógyulást kívánunk Neki innen is!

Aztán Itt van egy videó Columiából: (remélem működik)
http://www.mundotoro.com/noticia/la-grandeza-de-la-fiesta-se-vivio-en-medellin/90593
El Cid, José Mari Manzanares, és Luis Bolívar
Luis Bolívar-ra külön felhívnám figyelmeteket, óriási amit csinált!!!!

2012. február 11., szombat

Tegnap második ízben került sorra Mexikó-ban a bikaviadalok támogatói elismerések kiosztására.
Díjat kapott többek között: Carlos de la Torre Lozano Aguascalientes kormányzója, valamint olyan neves matadorok, mint Alejandro Talavante, vagy Diego Silveti, valamint a fantasztikus rejoneador Pablo Hermoso de Mendoza.

Néhány kép itt


További képek a suertematador.com weboldalon.

2012. február 10., péntek

Hogyan kezdődött Nálam.....

 Az én érdeklődésem a bikaviadalok iránt, már szinte gyermekkoromban megmutatkozott, csak sajnos akkoriban még elég kevés lehetőség adódott arra, hogy folyamatosan figyelemmel kísérhessem a corrida-kat.
  Valami furcsa bizsergető érzés látni amikor az ember egy hatalmas állattal küzd.
A bikaviadalok világa nem az értelmetlen gyilkolásról szól, hanem ember és állat gyönyörű  küzdelméről.
Olyan mint egy csodálatosan megkomponált tánc, amit matador, és bika táncol a halállal.
A vad őserejű bika, és a kecses mozgású matadorok tánca ez.
Túl kell lépni az előítéleteken, és meglátni ebben a kultúrában rejlő szépséget!
Ne elítéljük, hanem tiszteljük a matadorokat, mert ŐK nevetve szembenéznek a halállal.
Sajnos nagyon kevesen vagyunk akik nyíltan felvállaljuk, a corrida-k iránti szeretetet, de remélem, hogy többen leszünk.  És remélem, hogy ehhez a mi kis blogunk is segítséget nyújt.



Hogy is kezdődött?

Valamikor 1995 táján,egy televízió kapcsolgatás közben,egy véletlen folytán,bikaviadal közvetítésbe botlottam.
Voltam ekkor 14 éves,egész egyszerűen odaláncolt a tv képernyője elé a hihetetlen látvány. Elsőre,mintegy ösztönösen megértettem  a látottak lényegét,lenyűgözve néztem az ember és az állat különös harcát. Sokan,ösztönösen elfordítják tekintetüket,elítélően beszélnek az arénákban történtekről. "Állatkínzók" kiabálják. Nem néznek kellően a dolgok mögé. Az erő,az őserő,és az elegancia hihetetlen keveréke a corrida.Szerintem egészen döbbenetes dolog,amit a Matadorok,Torerasok véghez visznek az arénákban.

Ez a blog éppen azért jött létre...mert találkozott két ember
akik -tudtukon kívül- hasonlóképp rajonganak a bikaviadalokért. Reméljük minél többen leszünk akik elismerjük ezt az egyedülálló kultúrális csemegét.
(Itt a képen, Lupita López,nagyszerű Matadora,digitálisan átalakított fotója látható.) ÓLÉ Lupita!


Gran matador!

OLÉ Talavante!


2012. február 7., kedd

2012. február 6., hétfő

Miguel Hernández: Mint a bikát



Mint a bikát, mely kínra s viadalra
született, mint a bikát, megjelölte
véknyamat a férfiasság gyümölcse,
e pokolbéli vas, belém akasztva.

Mint a bikának, bármily kis araszka,
roppant szívem közepéig bedöfve,
s én arcomon csókkal rontok előre,
mint a bika, szerelmemért a harcba.

Mint a bikát, csak vadít a fenyítés,
nyelvemtől hűsül szívemen a tályog,
nyakszirtemen szélvész viharzik át.

Mint a bika, kergetlek, űzlek itt, és
te vágyamat kardod élére hányod,
mint a bikát, a tőrbecsalt bikát.

/Ford.: Somlyó György/

Miguel Hernández: A HALÁL


A halál, telve önnön végzetének
sebével és szarvával, bikabőrbe
bújva csap ki a fényes legelőre,
hol torreádorok szíve az étek.


A szeretettől - amiért, mi élet
tűzhányó-bődüléssel, páragőzbe
burkolózik s lángot vet, öldökölve
közben a békés jó pásztori népet.


Legelj hát, éhező szerelmes állat,
szívemen, e tragikus fű-vetésen,
ha nem veted meg rostja fanyar ízét.


Engem is úgy gyötör minden-iránt-vad
szerelem, mint téged,s a nagy egészben
nemlétet-öltő szívem úgy esik szét.

Teszt 2



Plaza de Toros, de Las Ventas