2013. október 28., hétfő

Mexico D.F. 2013.10.27.

Hivatalosan is megkezdődött a 2013-2014-es corrida szezon, Mexikóban.

Az első fővárosi viadalt hoztam el Nektek.

Szerettem volna, nagy-nagy hármas győzelemről beszámolni. Ehelyett...
Nem sikerült jól, a debütálása, Juan José Trujillo-nak, Alejandro Talavante oldalán.

A Monumental Plaza de toros de México homokján, José Mauricio, Alejandro Talavante és Arturo Saldívar harcolt meg, a Barralva tenyészet bikáival.

Fotók a bikákról 

A sorrend

 

José Mauricio
Az első bikája egy jónak mondható jószág volt, és a torero tudott is vele bánni, még ha az, néha-néha veszélyessé is vált. A trófeát érő munkáját, lerontja az estocada-jával, ami nem is elég. Csendet kap.

A negyedikkel nem tudott mit kezdeni, s a Barralva is gyorsan elfogyott, ráadásul, ismét nem volt tökéletes a szúrás, ezúttal kegyetlenebb a közönség... kifütyülik.

Alejandro Talavante
Első faena-ja igen rövidkére sikeredett, mert a második bika, elég durva volt. Megakadályozta miden törekvését egy szép munkára. Legalább a szórása jó... taps.

Az ötödiken, már az elején látszik, hogy nem egyszerű.
A második tercióban fellöki, az extremeño cuadrilla-jában először fellépő, Juan José Trujillo-t, és megsebesíti a jobb belső combján.
Talavante ugyan próbálkozik ezzel is, de gyorsan belátja, hogy ez a feladat nem vesz szárnyaló ívet, s csakhamar befejezi. Akarását, egy ovációval jutalmazza a közönség.

Megkapja, az egyik kalapban maradt Barralva-t is.
Ezzel már, képes egy magasan ívelő munkára. Nagyon szépek a fordulatok, bár néha kissé bizonytalan, de összességében szép. Ezúttal a spanyolnak sem sikerül a szórás, és trófea helyett, egy tapssal kell beérje.

A banderillero, Juan José Trujillo orvosi jelentése szerint, egyutas sérülést szenvedett, a jobb belső combján.
Sebe tiszta, állapotát stabilizálták az aréna betegszobájában, az alapellátás után, további vizsgálatokra a városi kórházba szállították.

Fotók a balesetről

Mielőbbi gyógyulást kívánunk, Juan José Trujillo-nak!

Arturo Saldívar 
Az első küzdelmét, a hazai közönség, végig tombolta. Igazi, mexikói stílusban harcolt. Bikája nemes, mozgásuk ritmusos, szép.
Nagyon kompakt a munka, mindkét oldalon. A szórása után, egyértelmű a trófea.

A második bikájával is egy nagyon szép harcot csinál. Natural-jai gyönyörűek, de munkája mégis felemás, mert, a bika gyorsan elfogy. Egy ovációt kap érte.

Saldívar megkapja a másik kalapban maradt Barralva-t.
Ezzel is igyekszik nagyon, de mindhiába, nem sikerül, egy magasabb szintre vinnie a faena-ját. Ráadásul az estocada-ja is rontott... csendet kap.

Matadorok
José Mauricio: csend/ fütty
Alejandro Talavante: taps/ ováció/ taps
Arturo Saldívar: fül/ ováció/ csend

Bikák
Barralva

Videó összefoglaló


Monumental Plaza México, corrida del 27-oct-2013 from Suerte Matador TV on Vimeo.

___________________________________

További viadal

Lima - Peru (Plaza de toros de Acho) 

___________________________________

További hírek

Megkeresztelték, Diego Ventura kisfiát.

Pénteken, megkeresztelték, a rejoneador, Diego Ventura és Rocío Pérez elsőszülött fiát.
A kisfiú, édesapja után, a Diego Ventura Pérez nevet kapta a keresztségben.
A szertartásra, a Nuestra Señora de la Granada templomban került sor, számos barát, családtag és pályatárs körében.
A keresztelő után, mindenkit meginvitáltak, a rejoneador birtokára, a finca "El Rincón de Diego"-ra, ahol hajnalig tartott a mulatás, az új Ventura tiszteletére.

Blogunk nevében kívánok jó egészséget az egész családnak!

További örömhír még, hogy a banderilleo (Lea Vicens cudarilla-jába tartozik), Enrique Bejarano oltár elé vezette kedvesét, Rocío Moya-t.
Az esketésre, szintén a Nuestra Señora de la Granada templomban került sor.

Blogunk nevében kívánok, sok boldogságot az ifjú párnak!


Forrás: mundotoro.com
            suertematador.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése