2013. július 31., szerda

Elhunyt Antonio Corbacho

Viadal helyett, ma, gyászhírt hoztam. 

Szerdán délben, hosszú, súlyos betegség után, örök álomba merült Antonio Corbacho (torero, banderillero, apoderado).



Antonio Corbacho 1951 szeptember 18-án született Madridban. 
Arénába, 1975. május 8-án lépett először, La Roda-ban. Súlyos öklelést kapott egy, El Almendral novillo-tól. Még ugyanebben az évben visszatér Vistalegre-ban. 
1985-ben, ismét felökleli egy bika, a Sevilla-i, Real Maestranza arénában. 
Néhány évre, lecseréli matadori fényruháját a banderillero-k hímzett kabátjára.
Aztán visszavonul Mexikóba.
Nem tud elszakadni a bikaviadaloktól.
A sors José Tomás-hoz vezeti, aki már akkor is kiemelkedően jó novillero volt.  


José Tomás művészeti vezetőjeként, beleveszi a képzésbe a keleti mozgáskultúrát, mivel Corbacho-t lenyűgözte a szamurájok, és a keleti harcosok mozgása.



José Tomás után, újabb nagyszerű novillero vált remek matadorrá kezei alatt, aki nem más, mint, Alejandro Talavante. Sok éven át "nevelte", formálta Talavante-t, s ez meghozta gyümölcsét. Mára, a legkeresettebb matadorok közé tartozik. (sokan felismerni vélik mozgásában, stílusában José Tomás-t)
De Corbacho volt, Victor Puerto apoderado-ja is.

Az elmúlt években, olyan kiemelkedő novillero-kkal foglalkozott mint, Esaú Fernandez, s most utoljára, Sebastian Ritter, akit, betegsége ellenére, elkísért, és a callejón-ból figyelt a Feria de San Isidro-n. (Ritter lett a legjobb novillero, az idei Feria de San Isidro-n)












 Antonio Corbacho, 62 éves volt.



Isten Veled, Mester!


2013. július 29., hétfő

Madrid 2013.07.28.

Vasárnapi novillada Madrid-ból, és további viadalok.

Madrid

 

 


Utolsó novillada júliusban a Las Ventas-ban.

Három novillero, Cayetano Ortiz, Rafael Cerro és Sergio Felipe, küzd meg, hat  La Ventana de El Puerto novillo-val.

Videó a sortero-ról (mundotoro.com)



A sorrend a következő:

, 144º, "Jacoberito", fekete, 479 kg, (10/01) - Cayetano Ortiz
, 42º, "Medilonillo", fekete, 529 kg, (10/02) - Rafael Cerro
, 168º, "Medilillo", gesztenye, 482 kg, (10/02) - Sergio Felipe
, 38º, "Caralinda I", vörös-gesztenye, 516 kg (10/03) - Cayetano Ortiz
, 40º, "Caralinda II", fekete, 492 kg (10/04) - Rafael Cerro
, 166º, "Medicino", fekete, fehér foltok, 528 kg (10/02) - Sergio Felipe

Sobrero
, 22º, "Adulador", fekete, 494 kg (09/11) - Julio García
, 11º, "Iluminado", fekete, 528 kg (09/09) - Julio García

Novillero-k
Cayetano Ortiz: csend/ csend
Rafael Cerro: csend/ csend
Sergio Felipe: ováció/ tiszteletkör

Bikák
La Ventana de El Puerto

Fotók (mundotoro.com)

Videó összefoglaló (mundotoro.com)


Valencia

 (Feria de Julio)



Utolsó viadal a júliusi Feria-n
Corrida de rejones.
Nem is akármilyen! Diego Ventura, és Andy Cartagena "csapott" össze, egymással, és hat, Fermín Bohórquez bikával.

Andy Cartagena: fül/ taps/ ováció
Diego Ventura: fül/ fül/ ováció

Bikák
Fermín Bohórquez

Fotók (mundotoro.com)

Videó - Andy Cartagena 

Videó -Diego Ventura 


További viadalok

Orthez (Franciaország) - novillada

Orthez (Franciaország) - corrida de toros 

Fesztiválok 

Forrás: mundotoro.com

 
 

2013. július 28., vasárnap

Santander, Valencia 2013.07.27.

Utolsó viadal a Feria de Santiago-n, és egy újabb nagyon várt mano a mano Valencia-ban.

Santander

(Feria de Santiago)

Francisco Marco, Javier Castaño, és Luis Bolívar küzd, Victorino Martín bikáival.

Francisco Marco
Nagyon óvatos az első bika. Marco nem is tud belőle kihozni semmit. Minden egyes támadást védenie kell.
Egyetlen szép sorozatot tud felmutatni. Csendet kap.
A negyedik sem jobb semmivel. Egyszerűen minden törekvést megakadályoz. Marco nem erőlködik vele sokat. Ismét csendet kap.

Javier Castaño
Jó bikának tűnik.Castaño cuadrilla-ja nagy szakértelemmel dolgozik vele.
A matador egy lassú, hűvös faena-t csinál, s a közönségnek nem nagyon tetszik. Csendre ítélik.
Az ötödikkel már egy jóval jobb munkát tud összehozni. Bikája is jó. S Castaño rátermettsége is jobban látszik. Szép, hosszú muleta munkájának eredménye, egy fül.

Luis Bolívar
Nagyon szép, nemes bikát kap elsőre.
A harmadik harmadban már egy nagyon összpontosult, szép munkát látunk. Tele érzelemmel, és díszekkel.
Nagy kitörés... kezében az első fül.
A hatodikkal ismét villan. A Victorino jó, nagyon mozgékony.
Bolívar munkája is szép, és nagyon hosszú.
A két fület csak azért nem kapja meg, mert az estocada-ja nem volt kimondottam jó.

Matadorok
Francisco Marco: csend/ csend
Javier Castaño: csend/ fül
Luis Bolívar: fül/ fül

Bikák
Victorino Martín


Valencia

(Feria de Julio)



Megint egy nagy beharangozással járó mano a mano.
Morante de la Puebla-t hívta ki Alejandro Talavante. Juan Pedro Domecq, és Victoriano del Río bikáival harcolnak.

Íme a sorrend:

 , 89º, Juan Pedro Domecq, "Deriva", fekete, 536 kg - Morante de la Puebla

, 105º, Victoriano del Río, "Amante", fekete, fehér folt, 500 kg - Alejandro Talavante

, 131º, Juan Pedro Domecq, "Jergosa", vörös-gesztenye, 577 kg - Morante de la Puebla

, 38º, Victoriano del Río, "Medianillo", fekete-mulatt, 542 kg - Alejandro Talavante

, 134º, Juan Pedro Domecq, "Ruiseñor", vörös-gesztenye, 528 kg - Morante de la Puebla

, 62º, Victoriano del Río, "Pandereta", fekete, 560 kg - Alejandro Talavante

Sobrero 

, 28º, Victoriano del Río, "Soleares", fekete-fehér, 552 kg

, 71º,  Juan Pedro Domecq, "Hilador", fekete-mulatt, 543 kg

Lássuk, az este történéseit.

Morante de la Puebla



A rangidős matador nyitja az estét. Szép capote munkával indít. Szép, ritmusos chicuelina-k, és verónica-k.
A harmadik harmadban viszont rövidre zárja a dolgot, mert a bika elfogy. Csendet kap.

Ugyanez a helyzet a harmadik bikával is. Hiába a jó kezdés, ha a harmadik harmadban nem tud felmutatni semmit. Néhány tiszta, harmonikus mozdulaton túl, semmi sincs a tarsolyában. Semmi izgalom, semmi művészet. Ismét csendet kap.
Félő, hogy egy nagyon szürke estének leszünk szemtanúi.

Érkezik az ötödik bika.
Morante megint jól kezd a capote-val. A bika, viszont minta kissé szelíd lenne.
Nagy akarattal veszi rá a munkára a sevillai. Szinte kizárólag jobb kézzel dolgozik.
Végül egy erős, jó szúrás, a közönség pedig kilenget neki egy fület az erőfeszítéseiért.

Alejandro Talavante



Jó Victoriano érkezik másodikként.
Talavante a tőle megszokott érzelem teljes munkát csinál. Bár, nincs könnyű dolga.
Nagyon szilárdan tartja, s figyelmen kívül hagyja a bika kisebb megingásait. Nagyon szép a manoletinas. Jó az estocada... fül.

A negyedik nagyon gyorsan megadja magát, Talavante nem is tud semmit kezdeni vele. Villan párszor, de ez kevés bármihez is. Csendet kap.

Az este utolsó bikája ront az arénába.
Talavante nagyon szépen dolgozik mindkét oldalon vele. Akarja a faena-t, és a győzelmet.
Ugyanakkor munkája tele van bagatell hibákkal. (a bika leveszi a lábáról). Az első ilyet még megússza, de második alkalommal már komoly, veszélyes közelségbe kerülnek arcához a bika szarvai. Drámai pillanatok ezek. De szerencsére Talavante-nak nem esik baja.
A matador befejezi a munkát, szúr... kevésnek bizonyul, s a descabello-hoz nyúl. Egy fület azért kap. Ez épp elég a nagykapuhoz.

ALEJANDRO TALAVANTE PUERTA GRANDE!



Matadorok
Morande de la Puebla: csend/ csend/ fül
Alejandro Talavante: fül/ csend/ fül

Bikák
Juan Pedro Domecq
Victoriano del Río

Fotók (mundotoro.com)

Fotók (suertematador.com)

Videó (mundotoro.com)

Videó (suertematador.com)


További viadalok, az alábbi linkeken: 

 http://www.mundotoro.com/noticia/triunfan-el-cid-fandino-y-luque-en-hombros-con-el-mayoral-de-el-torero/101980

http://www.mundotoro.com/noticia/hermoso-tres-orejas/101974 

http://www.mundotoro.com/noticia/marco-leal-se-impone-a-la-del-cura-de-valverde/101973 

http://www.mundotoro.com/noticia/escribano-y-un-santa-coloma-de-flor-de-jara/101984 

http://www.mundotoro.com/noticia/manuel-moreno-y-sebastian-fernandez-en-hombros/101962 

http://www.mundotoro.com/noticia/gavilanes-pleno-de-borja-alvarez-y-garrido-e-indulto-de-un-novillo-de-ferrera/101986 


Forrás: mundotoro.com
            suertematador.com

Santander, Valencia 2013.07.26.

Várva várt, mano a mano Valencia-ban, és félelmetes Valdefresno bikák Santander-ben.
Izgalmas este lesz ez mindkét városban.
Kezdjük hát!

Santander

(Feria de Santiago)

Manuel Escribano, Morenito de Aranda és Alberto Aguilar harcol, a Feria de Santiago hatodik viadalán, hat, 522kg átlagsúlyú Valdefresno bikával.

Fotók a bikákról  (mundotoro.com)

Videó a sortero-ról (Chopera Toros.com)




Lássuk a sorrendet!

, 21º, "Cantanero", fekete, 485kg (07/11) - Manuel Escribano 

, 104º, "Panderetillo", fekete, 494kg (09/02) - Morenito de Aranda

, 76º, "Joyero" fekete, fehér foltok, 529kg (07/10) - Alberto Aguilar


, 106º, "Mariposero", fekete, fehér foltok, 531kg (07/10) - Manuel Escribano 


, 55º, "Pitonero", fekete, fehér foltok, 563kg (07/11) - Morenito de Aranda


, 82º, "Langosto", fekete, 533kg (07/11) - Alberto Aguilar



Sobrero:

, 109º, "Cigarro", fekete-fehér, 480kg (07/12) - Valdefresno  

   
, 10º, "Caragrito", vörös-gesztenye, 531kg (07/11) - El Risco      



Az este történései

Manuel Escribano
Porta gayola-val fogadja az este első bikáját.
A Valdefresno elég félős még az első harmadban, de a másodikban már mozgékonyabb. Olyannyira, hogy el is kapja Escribano-t, s megrepteti.
A harmadik harmad végére, sikerül néhány, szépen kapcsolt sorozatot csinálnia.
Jó a szúrás, kérik a fület... tiszteletkört kap.

Jó felépítésű bika a negyedik, s úgy tűnik az első két harmad után, hogy van benne lehetőség.
Escriban nagyon akar egy jó munkát, s megtesz mindent azért, hogy a legjobban teljesítsen.
Erőfeszítéseinek meglett a jutalma, kap ugyan egy aviso-t, és egy fület.

Morenito de Aranda
Esélye sincs a bikájával. Igyekszik nagyon lágyan, finoman dolgozni, de ennél a Valdefresno-nál ez nem sikerül. Csendet kap.

A másodikkal már komolyabban foglalkozik. Munkájában, azonban nincs klasszikus, vagy szép mozdulat. Néhány szépen kivitelezett jopbboson kívül semmit sem tud felmutatni. Egy ovációt azonban kap.

Alberto Aguilar
Jön a harmadik bika.
Nagyon szelíd. A madridi nagy erőfeszítéseket tesz, de munkája csúnya, gyakran hárít.
Ő is csendet kap.

Küszködik csak a hatodikkal is. Van pár szép sorozata a jobb oldalon, de a bika gyorsan elfogy. Egy nagyon szép natural után teljesen vége.
Hibázik a karddal, de erőfeszítései egy ovációt hoznak neki.

Matadorok:
Manuel Escribano: tiszteletkör/ egy fül
Morenito de Aranda: csend/ ováció
Alberto Aguilar: csend/ ováció

Bikák
Valdefresno




Valencia

(Feria de Julio)


Nagy várakozás, és promó előzte meg a pénteki "El Juli" - José María Manzanares mano a mano-t.
Jelenleg, az escalafón 12. illetve 13. helyét foglalják el. Mindketten 12 viadalon harcoltak, "El Juli" 22, míg José María Manzanares 17 fület vágott. A magánéletben is jó barátok, s ezen, ez a barátságos versengés sem fog változtatni.
A bikák a Domingo Hernández, és a Garcigrande tenyészetből kerültek ki.

A sortero utáni sorrend a következő:

, 9º, Domingo Hernández, "Pedrusco", fekete, 514 kg - "El Juli"

, 58º, Domingo Hernández, "Milanés", fekete, 482 kg - José María Manzanares

, 104º, Domingo Hernández, "Religioso", vörös-gesztenye, szeme körül vörös, 521 kg - "El Juli"

, 127º, Garcigrande, "Contador", világosbarna, 509 kg - José María Manzanares


, 6º, Domingo Hernández, "Lechuguero", fekete, 507 kg - "El Juli"

, 17º, Domingo Hernández, "Contento", fekete, 481 kg - José María Manzanares


Sobrero:

, 85º, "Baboso", világosbarna, 488 kg - Garcigrande

, 76º, "Tesonero", vörös-gesztenye, 516 kg - Garcigrande



Lássuk, az este eseményeit, miként bírtak egymással, és a bikákkal a matadorok!

A paseillo végén, most is egyperces csenddel emlékeztek a Santiago de Compostela-ban történt vonatszerencsétlenség áldozataira. A hivatalos értesítés szerint, nem 80-an hanem 78-an haltak meg a mozdonyvezető, őrült száguldása miatt.

"El Juli"
"El Juli" kezdi, porta gayola-val.
Bikája jó felépítésű, s "El Juli" nagy odaadással harcol vele. Nagyon határozott, picit talán parancsolgató is, de a bika jól reagál. Jó estocada után, kapja a fület. 

A harmadik sem tűnik valami vad jószágnak...
A madridi két szép, hosszú balos sorozattal vívja ki a közönség tetszését. 
A jobb oldalon a bika nagyon rosszul megy. Amikor "El Juli visszavezeti a bal oldalra, már nagyon óvatossá válik, s ezzel el is úszik a munka. 
Hibázik a karddal... csend.

Ötödik bika érkezik.
"El Juli" ritmusosan, jól dolgozik. Jó ez a faena, bár a bika szelídke, de a matador jól kezeli, és munkára bírja. Nagyon szép minkét oldalon a muleta-val. Fület kap érte, ami, lehetne kettő is, ha nem rontja el az estocada-t.

José María Manzanares
Lecserélik a bikáját. Jön a sobrero-s

Már már szégyenteljesen szelíd. 
Manzanares klasszikus stílussal, de rugalmasan harcol. Kiváló példáját mutatja, hogy hogyan kell egy ilyen szelíd jószággal harcolni.
Ügyesen szúrja be a kardot... ovációt kap.

Egészen jó bika jön ki negyedjére. Manzanares pedig nagyon jól vezetgeti. 
A muleta-val alacsony, kicsit mérsékelt a munka. Jobb oldalon sikerül, két, nagyon szép sorozatot csinálnia.
Az alicantei mellett szóljon, hogy nagy becsülettel harcol, s ez meghozza számára is az első trófeát.

A hatodik bika, már kijönni sem nagyon akar. 
Kényszeredett a feladat. Manzanares próbálkozik, de hamarosan feladja. 
Csend.

Matadorok
"El Juli": fül/ csend/ fül
José María Manzanares: ováció/ fül/ csend

Bikák
Domingo Hernández
Garcigrande

Fotógaléria  (mundotoro.com)

Videó - "El Juli"

Videó - José María Manzanares



Forrás: Chopera Toros.com
            Mundotoro.com
            Suertematador.com


2013. július 26., péntek

Santander, Valencia 2013.07.25.

Mielőtt belekezdünk a viadalokba:
Blogunk nevében szeretnénk, őszinte részvétet nyilvánítani a Galícia tartományi, Santiago de Compostela-ban bekövetkezett, szerda esti vonatkatasztrófa áldozatinak, és családjuknak.



Santander

Feria de Santiago

Juan José Padilla, "El Juli" és Miguel Ángel Perera, néz szembe, a Domingo Hernández és a Garcigrande tenyészetből érkező bikákkal.

Íme a sortero utáni sorrend:

, 26º, Garcigrande, "Alegrita", fekete, 531kg (08/10) - Juan José Padilla

, 130º, Garcigrande, "Maravilla", fekete, 471kg (09/02) - "El Juli"

, 28º Domingo Hernández, "Navegante", vörös-gesztenye, 481kg (09/02) - Miguel Ángel Perera

, 40º Domingo Hernández, "Presumido", gesztenye, 563kg (08/10) - Juan José Padilla

, 73º, Domingo Hernández, "Arrocero", vörös-gesztenye, 533kg (08/09) - "El Juli"

, 51º, Garcigrande, "Bromista", fekete, 485kg (08/01) - Miguel Ángel Perera

Sobrero
, 1º, Domingo Hernández, "Granuja", fekete-mulatt, 563kg (08/02)     
, 10º, Domingo Hernández, "Huérfano", fekete, fehér foltok, 480kg (09/02) 


A viadal szöveges beszámolója előtt, nézzétek meg, mivel töltötte a csütörtök délelőttjét az este főszereplői közül kettő ("El Juli", Miguel Ángel Perera), és Alberto Agular .
Gyermekeknek tartottak gyakorlati foglalkozást bikaviadalból, a Jardines de Piquío-n. 
A kicsik között voltak akiknek már volt "tapasztaltuk", de sokan közülük először láttak életükben ilyesmit. De mindannyian hatalmas odaadással, és szeretettel fogadták a matadorokat, és vettek rész, a játékos oktatásban.

Videó (mundotoro.com)

Lássuk az este történéseit!

A paseillo végén egyperces csenddel emlékeztek a vonatbaleset áldozatira.

Juan José Padilla
A jerezi első bikája, igen félénken érkezik az arénába. Padilla ügyesen üti be a banderilla párokat.
A muleta-val jó, munkája áttekinthető. Bár, a bika reakciói kiszámíthatatlanok, s egyszer meg is szaltóztatja a matadort, szerencsére, látható következmények nélkül. A közönség szereti a jerezi ciklont, s kilengetnek neki egy fület. 
A negyedik bika, erős, szelíd, de veszélyes. Padilla nem tud vele értékelhető munkát végezni, bárhogy erőlködik is.
Csendet kap. 

"El Juli"
A második bika, megdolgoztatja a picador-t, és banderillero-kat is.
"El Juli" nagy elkötelezett, nagyon hosszú muletazo, de a bika nem partner. Talán több van benne, de a madridi nem tud többet kihozni belőle. Csinál még egy szoros bernadinas-t, szúr.... és a közönség trófea nélkül hagyja.
Nem jó a második  bikája. Szelíd az első, és kezelhetetlen a második harmadban.
"El Juli" igyekszik betörni a bikát, de az nagyon ellenálló. Vannak szép pillanatok, amikor a bika is partnernek látszik, de ezek csak ritkán villannak. Jobb oldalon nagyon szép sorozat.
Nem jó a szúrás... ismét nem kap trófeát. 

Miguel Ángel Perera
Érkezik a harmadik bika. Jónak tűnik, kicsit talán feleslegesen alázzák, s törik a jószágot.
Perera nagyon változatosan dolgozik. A közönségnek nagyon tetszik a látvány. Van izgalom is, mert az extremeño az utolsó utáni pillanatig húzza. Nyomatékos, szépen díszített muleta munka.
Nagy estocada... KÉT FÜL!

MIGUEL ÁNGEL PERERA PUERTA GRANDE!

A hatodikkal egy precíz, de nagyon amatőr munkára futja Perera-nal. Néhányszor villan, de semmi extra.  



Matadorok
Juan José Padilla: fül/ csend
"El Juli": ováció/ csend
Miguel Ángel Perera: két fül/ csend

Bikák
Domingo Hernández
Garcigrande

Videó - "El Juli"  (mundotoro.com)

Videó - Miguel Ángel Perera (mundotoro.com)




Valencia

Feria de Julio

"El Fandi", Sebastián Castella és Daniel Luque lép arénába, s harcol hat, Núñez del Cuvillo bikával.

A viadal szöveges beszámolója

A bevonulás végén, egyperces néma csenddel emlékeztek a Santiago de Compostela-ban történt vonatszerencsétlenség áldozatira.



"El Fandi"
Nagyon aktívan kezd a capote-val. Bikája jó, nemes, és mozgékony, különösen jó a jobb szarvával.
Fandi csinál, két larga cambiada-t, delantale-t, és chicuelina-t és egy galleo-t. Nagyon ügyesen ösztönzi a Cuvillo-t a muleta-val. Bár a bika a bal oldalon nem egészen világos.
Jó a szúrása... jön a kérelem a fülre, de az elnök nem adja. Ovációt kap.



A második bikája nagyon szelíd. Fandi nagy érzelemmel akar harcolni, sokszor utána megy, de ez a bika veszélyes, és gyakran inkább védekeznie kell. Csendet kap.

Sebastián Castella
Castella, komolyan kezd, egy komoly bikával. Jó, szépen díszített a munkája. A bika jobb oldalon jó, de a francia tud a bal oldalon is szép sorozatokat csinálni.
A végére nagyon elfárad a bika... jön az estocada... egy fül.



Nemes, jó bika érkezik Castella-nak második alkalommal.
A francia nagyon jól használja ki a tulajdonságait. Nagyon ritmusosan harcol, bár kissé szaggatott, figyelemre méltóan hosszan képes húzni. Mikor a bika elfogy, Castella szépen bevégzi.
Kérik számára a jogos két fület, de az elnök ismét hajthatalan (mint Fandi esetében), egyet ad.

SEBASTIÁN CASTELLA PUERTA GRANDE! 


Daniel Luque
Kicsit meredek a bika, de nagyon mozgékony, és megy a hívásra.
A sevillai srác erősen kezd, de munkája nem összefüggő, és világos. Csak részleteiben értékelhető.
Teljes kitörés... csend.



A hatodik sem szerencsés. Fortuna nem áll a matador mellé. Próbálkozik ugyan, de hasztalan.
Azért megtapsolják..

Matadorok
"El Fandi": ováció/ csend
Sebastián Castella: fül/ fül
Daniel Luque: csend/ taps

Bikák
Núñez del Cuvillo

Fotók - Alberto de Jesus  (mundotoro.com)

További fotók (suertematador.com)

Videó (suertematador.com)


Valencia, Corrida del 25 de julio de from Suerte Matador TV on Vimeo.



További viadalokról az alábbi linken olvashattok.


Forrás: mundotoro.com
            suertematador.com

2013. július 25., csütörtök

Santander, Valencia 2013.07.24.

Tovább dübörögnek a viadalok, Santander-ben, és Valencia-ban.

Santander

(Feria de Santiago)

A második viadalon, Morante de la Puebla, José María Manzanares és Juan del Álamo lép arénába, s küzd Juan Pedro Domecq és a Parladé (egy került kisorsolásra ebből a tenyészetből) tenyészet bikáival.

Fotók a bikákról (mundotoro.com)

Íme a videó a sortero-ról (YouTube)



A sorrend a következő:

, nº 114, "Alucino", gesztenye, 569 kg. (09/01) - Morante de la Puebla

, nº 20, "Incansable", fekete, 526 kg. (08/11) - Parladé - José María Manzanares


, nº 137, "Pendejo", fekete, 498 kg. (08/11)  - Juan del Álamo


, nº 8, "Granuja", fekete, 522 kg. (09/03) - Morante de la Puebla

, nº 48, "Guardián", fekete, 519 kg. (08/12)  - José María Manzanares


, nº 94, "Enviciado", gesztenye, 463 kg. (09/02) - Juan del Álamo



Sobrero:
, nº 2, "Depravado", fekete, 530 kg. (09/03) - Parladé
 

, nº 50, "Sombrerero", vörös-gesztenye, 473 kg. (09/01) - Juan Pedro Domecq

A viadal szöveges ismertetője

Morante de la Puebla
Az első egy mély, komoly bika. Nehéz Juan Pedro Domecq. Már a viadal első két harmadában sem érvényesül, s a harmadik harmadra össze is omlik. Morante rövidre zárja, s csendet kap.



Elég vacak a negyedik bika. Úgy tűnik, Morante szereti ezt a kihívást. Nagyon szép balos sorozatot csinál.Belmonte-t idéző szép natural sorozat. S bár bikája jócskán lepusztult, mégis tud látványos munkát végezni. A közönségnek nagyon tetszik. Végre látnak valamit Morante-tól.
Az estocada-t elrontja ugyan elsőre, de a közönség hálás neki, s kikérnek számára egy fület.

José María Manzanares
Szép verónica-kkal kezd. Bikája gondot okoz a lónál. De az alicantei igyekszik tartani. A szúrás után ovációt kap. 



Az ötödik tűnik a legszebbnek, s a legrátermettebbnek. De a harmadik harmadra ez is elfogy, és nem hagy lehetőséget Manzanares-nek. Csendet kap.

Juan del Álamo
Nagyon meleg verónica-kkal fogadja az első bikáját. Úgy tűnik, jó ez a JPD. De a harmadik harmadban gyorsan fakul, veszti az erejét. Arra azonban még marad energiája, hogy feldobja a salamancai matadort. Szerencsére nem sérül meg. Repülése, és munkája egy ovációt ér.



A hatodik bika meghozza a dicsőséget. Nagyon bátran harcol vele, látszik, hogy akarja a győzelmet. A salamancai bőkezűen osztja a jobbos sorozatokat, és a JPD is jó ezen az oldalán. Szép, kerek a munka, s a szúrásban sincs hiba. KÉT FÜL!

JUAN DEL ÁLAMO PUERTA GRANDE! 


Matadorok
Morante de la Puebla: csend/ fül
José María Manzanares: ováció/ csend
Juan del Álamo: ováció/

Bikák
Juan Pedro Domecq
Parladé

Videó - Morante faena-járól (mundotoro.com)





Valencia

(Feria de Julio)

Finito de Córdoba, Juan José Padilla és Iván Fandiño ("El Cordobés"-t helyettesíti) harcol, hat, a Las Ramblas tenyészetből érkező bikával.

Videó a sortero-ról (mundotoro.com)

A következő lesz a sorrend:

, 26º, "Ilegal", fekete, 512 kg. - Finito de Córdoba


, 50º, "Traslúcido", fekete, fehér pöttyös, 522 kg. - Juan José Padilla



, 38º, "Jabonado", világosbarna, 509 kg. - Iván Fandiño

 

, 27º, "Opaco", gesztenye, 540 kg. - Finito de Córdoba



, 33º, "Incómodo", vörös-gesztenye, 575 kg. - Juan José Padilla

 

, 36º, "Saleroso", fekete, 505 kg. - Iván Fandiño


Sobrero:

, 97º, "Gruñón", fekete, 558 kg. -  Lagunajanda

, 40º, "Fanfarrón", fekete, sávos, 552 kg. -  Lagunajanda




Lássuk, mi történt az arénában!


Finito de Córdoba
Az első bikája gyorsan elfogy. Próbálkozik vele, de nem sok sikerrel. Csendet kap.



A negyedikkel sincs szerencséje, ebben sincs bravúra. Nem tud vele mit kezdeni, hát rövidre zárja. Ezúttal, nem kegyelmez a közönség, kifütyülik.  

Juan José Padilla
Térden üdvözli a bikát, ami eléggé szelídnek tűnik. Megnehezíti a banderillero-k dolgát.
Padilla, nagy türelemmel, és odaadással dolgozik vele. Sikerül egy jó faena-t összehoznia. Jó a szúrása is. Kap egy fület.



Igazi, örömteli a második harca. Jól fűzi a sorozatokat, s nagyon közel is van.
Bár a szúrás nem a legjobb, a kard is kiesik a bikából, a közönség, kilenget még egy fület neki.

Iván Fandiño
Izgalmas, intenzív verónica-kkal üdvözli bikáját. A bika is elég mozgékony. Fandiño egy jó szerkezetű, izgalmas feladatot csinál. Erős húzások, lassú, szép mozdulatok... Egy fület kap.



Nagyon igyekszik a második bikájával is, próbálja játékba hozni, kevés sikerrel. Nagyon ellenálló ez a bika. Fandiño erőfeszítései, egy tapsot érnek.


Matadorok
Finito de Córdoba: csend/ fütty
Juan José Padilla: fül/ fül
Iván Fandiño: fül/ taps

Bikák
Las Ramblas

Fotók  (mundotoro.com)

További képek (suertematador.com)


Videó (suertematador.com)

 

Forrás: mundotoro.com
            suertematador.com
            YouTube 

2013. július 24., szerda

Santander, Valencia 2013.07.23.

Hoztam Nektek két viadalt a hét elejéről.

Santander 

(Feria de Santiago)

Antonio Ferrera, Iván Fandiño és Jiménez Fortes küzd meg, El Puerto de San Lorenzo bikáival.

Fotók a bikákról  (Mundotoro.com)

Videó (mundotoro.com)



A sortero utáni sorrend a következő:

, 101 "Billetito", fekete, 540kg, 08/11 - ANTONIO FERRERA
, 51, "Cigarra", fekete, 482kg, 08/12 - IVÁN FANDIÑO
, 47, "Langostillo", fekete, 456kg, 09/02 - JIMÉNEZ FORTES
, 111, "Garavito", fekete, 452kg, 08/12 - ANTONIO FERRERA
, 174, "Cartuchero", fekete, 485kg, 09/04 - IVÁN FANDIÑO
, 55, "Pitito", fekete, 477kg, 08/11 - JIMÉNEZ FORTES

Sobrero:
1º, EL PUERTO DE S.L. 62, "Bilbalero", fekete 481kg, 07/12    
2º, TORREHERBEROS 8, "Mazorca", fekete-mulatt 529kg, 09/03

Lássuk, miként zajlott az este!

Negyedig telt aréna várta a matadorokat.
A Telebahía csatorna, figyelemmel kíséri a Feria történéseit. Már, délután, 13:30-tól, este 22:00-ig! Elemzések, interjúk, és sok egyéb érdekesség!

A Telebahía Weboldala

Antonio Ferrera nyitja az estét.
Első bikájával, egy jó koncepciót sikerül bemutatnia. Szépek a sorozatok, és a szúrása is jó. Kapja a fület.



A másodikkal kevesebb, a szerencséje. Nem is jó, a bika, s az extremeño is vét hibákat. Egy tiszteletkört azért megér.

Iván Fandiño
Jó capote munkával fogadja első bikáját. Igazából rutinjával tudja kezelni a "Tücsök" nevű bikát. Kicsit érdesen kezd, de aztán egyértelműsíti, ki a "főnök" a porondon. Harsan a zene, s Fandiño egy egész értékelhető mutatványt csinál. Az elnök egy fület ítél.



Második bikája már sokkal rosszabb. Viselkedése változékony, s a matadornak a megszelídítésére kell összpontosítania. Aztán gyorsan el is fogy, s Fandiño-nak nagyok kell erőlködnie, egy - egy jobb sorozatért.
Ez a munkája tapsot ér.

Jiménez Fortes
Remek munka , már az első is. Szép chicuelinas a quite-ben. A harmadik harmadra a bika kissé bizalmatlan lesz, de Fortes nem erőltet semmit, s így visszahozza az El Puerto de San Lorenzo-t. Szép, lassú natural-ok, jó helyen díszítve a munka. Ez a harc nagyon meggyőző. A jó estocada-val KÉT FÜL-et ér!



JIMÉNEZ FORTES PUERTA GRANDE!

A hatodikkal, már munkásabb a dolog. Bikája osztálytalan, fakó, de a közönség értékeli az erőfeszítéseket, s kilengetnek számára egy fület.



Matadorok
Antonio Ferrera: fül/ tiszteletkör
Iván Fandiño: fül/ taps
Jiménez Fortes: két fül/ fül

Bikák
El Puerto de San Lorenzo

Videó - Jiménez Fortes-ről



Valencia




Első viadala júliusi vásáron.
Novillada-t rendeztek. A viadalt a helyszínen tekintette meg Spanyolország híres matadora, José Tomás.
Román, David Martín Escudero, és Fermín Espinosa "Armillita" mutathatta meg tudását, hat, Daniel Ruiz novillo ellen.

Román
Az első novillo-val  meggyűlik a baja, esik nagyokat, de szerencsére komoly sérülés nélkül megússza. A feladat gyorsan elfogy, s csendet kap.
Nagyon munkaigényes a második jószág. Román pedig megtesz mindet egy jó szereplésért. Jó a szúrása is, mi több, nagyon jó! Kérik számára a két fület (ami jogos is lenne), de az elnök figyelmen kívül hagyja az egyértelmű, és erős kérést, s csak egyet ad.

David Martín Escudero
Rövidre zárja az első munkáját, mert a novillo nagyon osztálytalan. Csendet kap.
Az ötödikben már több a lehetőség. Jól építi a hosszú feladatot, s mindkét kézzel jól dolgozik. A trófeát érő munkát elrontja a többször is elhibázott szúrással. Ismét csendet kap.

Fermín Espinosa "Armillita"
A picador-okkal először fellépő novillero, jó benyomást kelt munkájával. No nem a bikában a szúrásával, mert azt rontja, s ezért csendet kap, de összességében, ha ezt a hibáját elhagyja az évek folyamán, láthatunk még tőle jó viadalokat.
A hatodikkal sincs több szerencséje. Klasszikus stílussal próbálkozik, de ennél a novillo-nál ez kevésnek bizonyul. Ismét csendet kap.

Novillero-k
Román: csend/ fül
David Martín Escudero: csend/ csend
Fermín Espinosa "Armillita": csend/ csend

Novillo-k
Daniel Ruiz

Fotók  (suertematador.com)

Videó (suertematador.com)



Forrás: mundotoro.com
            suertematador.com
            YouTube

2013. július 22., hétfő

Châteaurenard, Madrid, Roquetas de Mar, Santander 2013.07.21.

Említettem, már, hogy szeretem a vasárnapokat?
Azt hiszem, igen. :-)
Sok-sok viadal vasárnapról, Franciaországból és Spanyolországból.

Châteaurenard  

(Franciaország)

Antonio Ferrera, Morenito de Aranda és Marco Leal száll szembe, a Peñajara tenyészet hat bikájával.

Ferrera első harca nem sikerül jól. Bikája nagyon engedetlen, s ráadásul esik egy nagyot a matador. Mindezek után elrontja az estocada-t is. Csendet kap.
A másodikkal már tud mutatni szép dolgokat. Élénk a capote munkája is, s a muleta-val is jobban teljesít mint első alkalommal. Bár az első szúrása most sem sikerül, az erőfeszítésért kap egy fület.

Morenito de Aranda első bikájával, kicsit nehézkesen kezd, de amikor elkapja a fonalat, szép, sima sorozatokat mutat. Ováció a jutalma.
Remek bikát kap másodjára, ez mozog a legjobban. Nagyon szép muleta munka, különösen a jobb oldalon. A szúrása csak felesre sikerül, és kell a descabello is, tiszteletkört kap.

A francia srác, csak szenved az első bikájával. Próbálkozik így is, úgy is, de nem sok eredménnyel. Végül azért megtapsolják.
Az utolsó bika gyorsan elveszti a harci kedvét, Leal nem tudja már visszahozni. Rövidre zárja. Csendet kap.

Matadorok
Antonio Ferrera:csend/ fül
Morenito de Aranda:ováció/ tisztelet kör
Marco Leal: taps/ csend

Bikák
Peñajara


Madrid


Szokásos, vasárnapi novillada a Las Ventas-ban.
Két debütáló novillero, Pablo Santana és Juan Miguel Benito, valamint Miguel de Pablo harcol, a Buenavista tenyészet novillo-ival.
A sorrend a következő



Fotók a novillo-król (mundotoro.com)

Videó (mundotoro.com)



Lássuk, miként harcoltak!

Miguel de Pablo
Első bikáját, kapásból le is cserélik. Jobb jön helyette.
Pablo nagyon szép largas de rodillas-szal kezd, majd galleo por chicuelinas-al folytatja. 
A muleta-val sikerül két nagyon kiváló sorozatot csinálnia. Kétszer rontja a szúrást, de munkája egy őszinte tapsot megér. 



A második harc legvégén, az estocada-nál sérül meg. Nagyon elegánsan harcol végig, s szinte biztos a trófea (ha nem a kettő). Erős vérzéssel viszik a gyengélkedőre.  

Fotók a balesetről (mundotoro.com)

Pablo Santana
Klasszikus, jó bika érkezik másodjára. Santana a harc első szakaszában tud mutatni valamit. Bal oldalon kissé bizonytalan a jószág. Sokat kell szöszmötölnie. Kapja az aviso-t, és a csendet.



Nagy az odaadás a második bikával, de kevés a jó sorozat. Vitathatósan kap csendet.

Juan Miguel Benito
A harmadik egy nagy bika. Jó, élénk támadásokat indít a capote ellen. Benito az arénához méltó magatartással dolgozik. Annak ellenére, hogy még nem túl rutinos, s kézügyessége is javításra szorul, megmutatta, hogy kemény is tud lenni. 



A hatodik novillo nagyon fakó, osztály nélküli. Benito nagyon ügyesen húzza, s igyekszik mindent kihozni belőle. Nagyon bátran, élénken dolgozik. Sanszos a fül, végül egy tiszteletkört kap.

Az elsődleges orvosi jelentés szerint, Miguel de Pablo 15 cm-es sérülést szenvedett, ami a herezacskójánál keletkezett, s felfelé haladt, mígnem a suprapubicus régióban végződött. Átszállították a Clínca La Fraternidad kórházba. 

Mielőbbi jobbulást kívánunk Miguel de Pablo-nak!

Összegzés:

Novillero-k
Miguel de Pablo: taps/ megsérült
Pablo Santana: csend/ csend
Juan Miguel Benito: csend/ tiszteletkör.

Novillo-k
Buenavista
Javier Molina

Fotók - Julian Lopez  (mundotoro.com)

Videó (mundotoro.com)




Roquetas de Mar



Három, remek matador, "El Juli", José María Manzanares és Alejandro Talavante, küzd hat, a  Núñez del Cuvillo tenyészetből érkező bikával.

"El Juli" nyitja az estét. Bikáját lecserélik, egy Juan Pedro Domecq-re. Nagy erőfeszítéssel kiharcol egy fület, mert bikájában nincs erő.
A madridi matador, zseniális, lelkes, intelligens munkával harcol.  



A másodikkal nagyon elkötelezetten, és igazi művészi munkával küzd. Jó a bika is, s "El Juli" maximálisan ki is tudja használni a partnerében rejlő lehetőségeket. 
Kezében a két fület érő munkával megy ölni.... és HIBÁZIK! Nem is egyszer. Elveszti a trófeát, ovációt kap a matador is, és a bika is.

Manzanares egy remek, lágy, mégis tempós munkával kezdi az estéjét. Bikája nem a legosztályosabb, de legalább kitartó. Az alicantei szép sorozatok után, csinál egy nagyon mély, ám mégsem elégséges szúrást, kétszer megy rá a descabello-val, kap egy fület. 



Intenzív, mégis gyengéd, elegáns a második küzdelme. Bikája is nagyon jó, sokáig képes figyelni a muleta-ra.  A matador pedig ahogy tőle megszoktuk ott húz, ahol kell, ott díszít, ahol a legszebb. Jó az estocada is. KÉT FÜL!

JOSÉ MARÍA MANZANARES PUERTA GRANDE! 

Alejandro Talavante a Cuvillo-k "szakija", igazi nemes bikától vág két fület.
Munkája tele inspirációval, és művészettel. Tökéletesen használja a bika adottságait. Gyönyörű natural-ok, és amikor a bika vesztene a lendületből, szép átváltás a másik kezére. 
Szép manoletinas, és jó estocada. KÉT FÜL!



ALEJANDRO TALAVANTE PUERTA GRANDE!

Második, s egyben az este utolsó bikája, elég nyűgösen, fakón kezdi a viadalt. 
Talavante azonban türelmes, s rutinos. Ügyesen veszi rá a játékra. Nem hajtja nagyon a Cuvillo-t, de képes egy nagyon hosszú, két kezes szép faena-ra vele. Teljes a szúrás... kap egy fület.


Matadorok
"El Juli":fül/ ováció
José María Manzanares: fül/ két fül
Alejandro Talavante: két fül/ fül

Bikák
Núñez del Cuvillo

Videó (mundotoro.com) 

"El Juli"

José María Manzanares

Alejandro Talavante




Santander


Corrida de rejones.
Pablo Hermoso de Mendoza, Leonardo Hernández és Roberto Armendáriz próbál trófeát (és nagykapus győzelmet) szerezni, a San Mateo tenyészet bikáitól.

Mendoza kezd.
Munkája kicsit szétszórt de látványos. A trófeát elveszti a hibás döfés miatt.
A negyedikkel jól kezd, s nagyon küzd, hogy sikerüljön a trófea. Sokat kockáztat a győzelemért. 
De hiába minden, mert ismét a dárdával hibázik. A munka, és a show megér egy ovációt.

Leonardo Hernández küszködősre fogta az első harcát. Nagyon erőlködött, hogy játékba hozza bikáját, ez többé, de inkább kevésbé sikerült is neki. Hibázik a dárdával, ovációt kap. 
A második bikájával már kezdetektől jól harcol. Nagyon szép kétkezes banderilla tűzés, és fulmináns végső döfés. Egyértelmű a fül, s erős a kérelem a másodikra.

Armendáriz jó bikát kap elsőre. Nemes, és mozgékony. A rejoneador ki is tudja használni ezt, sok munkával, sikerül egy fület összeharcolnia. Erős kérés a másodikra, de az elnök végül nem adja. 
A második bikával kiváló a munka, s szinte kezében a két fül. Szép trükkök, összességében nagyon jó munka, és impozáns lovaglás. De, elrontja az ölést, végül tiszteletkört tehet. 

Rejoneador-ok
Pablo Hermoso de Mendoza: taps/ ováció
Leonardo Hernández: ováció/ fül
Roberto Armendáriz: fül/ tiszteletkör

Bikák
San Mateo

Fotók  (mundotoro.com)



További viadalok az alábbi linkeken.

Saint Vicent de Tyrosse (Videóval)

Mont de Marsan

Ochavada de Archidona, Lunel, Manzanares 


Forrás: mundotoro.com
            suertematador.com
          

2013. július 21., vasárnap

Chateaurenard (Franciaország), Mont de Marsan (Francia), Santander (Spanyolország)

Meghoztam a szombati corrida adagot!

Kezdjük Franciaországban.

Chateaurenard

 




Juan José Padilla, és a mexikói Diego Silveti nagykapus győzelmétől volt hangos a Francia város arénája.
Sebastián Castella két ovációt kapott.

Matadorok
Juan José Padilla: fül/ két fül.
Sebastián Castella: ováció/ ováció
Diego Silveti: fül/ fül

Bikák
Alcurrucén

Fotók (suertematador.com)

Videó (YouTube)




 

Mont de Marsan

 




Nem sikerült a győzelem a három matador egyikének sem, a Mont de Marsan-i feria utolsó viadalán.
Victorino Martín bikái nem voltak jók, csak az ötödik, ami tiszteletkört "tehetett" az arénában.

Matadorok
Juan Bautista: csend/ ováció
Alberto Aguilar: tiszteletkör/ ováció
David Mora: csend/ taps

Bikák
Victorino Martín

Fotók (suertematador.com)

Videó (suertematador.com)





Santander


Első viadal a Feria de Santiago-n.

Fotók a bikákról   (mundotoro.com)

Videó a sortero-ról



Novillero-k
Fernando Rey: csend/ ováció
José Garrido: csend/ csend
Lama de Góngora: taps/

Novillo-k
Julio García


További viadalokról az alábbi linkeken olvashattok

Roquetas de Mar

Mejanes

El Puerto de Santa María 


Forrás: mundotoro.com
            suertematador.com
            YouTube


2013. július 20., szombat

Mont de Marsan (feria de La Madeleine) 2013.07.19.

Hármas Puerta Grande Mont de Marsan-ban!
Iván Fandiño, Juan José Padilla, és Thomas Dufau nagykapus győzelmet érő munkákat mutatott.



Matadorok
Juan José Padilla: fül/ két fül
Iván Fandiño: csend/ két fül
Thomas Dufau: fül/ fül

Bikák
El Tajo
La Reina

Fotók (mundotoro.com)

Fotók  (suertematador.com)

Videó  (mundotoro.com)

Videó (suertematador.com)



Forrás: mundotoro.com
             suertematador.com

2013. július 19., péntek

Mont de Marsan (Feria de La Madeleine) 2013.07.18.

Második viadal a feria-n. 
Három matador, három fül. Nem nyílt a nagykapu.



Matadorok
Enrique Ponce: csend/ fül
José María Manzanares: csend/ fül
Daniel Luque: fül/ ováció

Bikák
Núñez del Cuvillo

Fotók (mundotoro.com)

Videók (mundotoro.com)

Enrique Ponce

José María Manzanares

Daniel Luque


Forrás: mundotoro.com

2013. július 18., csütörtök

Mont de Marsan 2013.07.17.

Franciaországból hoztam Nektek egy viadalt.
Iván Fandiño meggyőző, két faena-ja, és vitathatatlan dominanciája volt az este fénye Mont de Marsan-ban.
Mellette, "El Juli", és Matías Tejela vágott, egy-egy fület.

Matadorok
"El Juli": csend/ fül
Matías Tejela: fül/ ováció - kérelem a trófeára
Iván Fandiño: két fül/ fül

Bikák
Fuente Ymbro

Fotók - Maurice Berho (mundotoro.com)

Videók (mundotoro.com)

"El Juli" faena-ja

Matías Tejela faena-ja

Iván Fandiño faena-ja


Forrás: mundotoro.com