Miguel Hernández: A HALÁL

A halál, telve önnön végzetének
sebével és szarvával, bikabőrbe
bújva csap ki a fényes legelőre,
hol torreádorok szíve az étek.


A szeretettől - amiért, mi élet
tűzhányó-bődüléssel, páragőzbe
burkolózik s lángot vet, öldökölve
közben a békés jó pásztori népet.


Legelj hát, éhező szerelmes állat,
szívemen, e tragikus fű-vetésen,
ha nem veted meg rostja fanyar ízét.


Engem is úgy gyötör minden-iránt-vad
szerelem, mint téged,s a nagy egészben
nemlétet-öltő szívem úgy esik szét.