2013. február 25., hétfő

Guadalajara, Mérida, Villa de Álvarez 2013.02.24.

Lassan, véget ér az Amerikai temporada.
Ma, a tegnapi Mexikói corrida-król hoztam egy kis összegzést.

Guadalajara

 



Kellemes, de győzelemtől mentes délutánt szereztek a matadorok a Nuevo Progreso arénában.

Alejandro Talavante, nyitott.
Az első Begoña bikának, ugyan voltak szép támadásai, összességében nem tudott a spanyol matador, jó munkát végezni vele. Lapos s szúrás, descabello, csend.
A második, megint csak erőlködősre sikerült. Félkitörés, többször rontott szúrás, végül, megint a descabello, és megint csend.
Az ajándék Begoña, hozott egy fület Talavante számára. Kicsit talán félős, néha, össze-vissza császkál az arénában. Talavante, megint igyekezett javítani bikája teljesítményén, de szembesülnie kellett azzal, hogy az állat, szelíd, és buta. Bizonyítani akart, s megint veszélyes manővereket csinált.Végül, egy szép recibiendo estocada, a jutalom egy fül.

Juan Pablo Sánchez, bikája, jobb volt, mint elődjéé. Ám a sorozatos hibák, amiket a végső szúrásnál vétett, Őt is megfosztották a trófeától.
A másodikkal, megint rendezetlen munkát végez, megint csend.

Arturo Saldívar zárta az estét.
Elsőre, egy viszonylag jól felépített munkával kezd. A bika, is mutat hajlandóságot, de nem az igazi.
Teljes az estocada, bár nem túl szerencsés helyre, végül némi szédelgés után, a bika összeseik. A jutalom, egy teljesen megérdemelt fül.
A második küzdelme, már küszködősebb. A bika szaggatott, figyelmen kívül hagy minden próbálkozást.
Saldívar kétszer rontja a szúrást, és még így is a descabello-hoz kell nyúlnia.

Matadorok:
Alejandro Talavante: csend/ csend/ fül
Juan Pablo Sánchez: csend/ csend
Arturo Saldívar: fül/ csend

Bikák:
Begoña

Fotógaléria (suertematador.com)
http://suertematador.com/index.php?option=com_wrapper&Itemid=1329

Videó (suertematador.com)






Mérida 

 



Joselito Adame, három fület vágott, míg Hermoso de Mendoza, ovációt, Fermín Spínola, pedig csendet kapott.

Pablo Hermoso de Mendoza nyitott.
Elsőre, egy jól megtervezett munkával indított. Lovai összeszedettek voltak, csak a végére kicsit ellaposodott a dolog. Egy nagy ovációt azonban megérdemelt.
Második alkalommal  már, megmutatta, hogy miért is Ő a világ egyik legjobb rejoneador-a. Izgalmas, szép, elkötelezett munkát csinált. Azonban az espada, nem hoz halált, így végül, csendet kapott.

Fermín Spínola-t a rajongók, kedvesen, ovációval fogadták. Aki ezt vidám, karizmatikus küzdelemmel hálálta meg. Az estocada azonban felejtősre sikerült. A bika, kapott tapsot, Ő pedig ovációt.
Másodikra is jó stílusban vívott. Erős elkötelezettséggel. 
Erős, jó estocada, s az elnök nem tudta eldönteni adja-e vagy sem a fület. Végül, úgy döntött nem kapja meg. Így, egy üdvözlettel távozik.

Joselito Adame, igazi örömmel harcolt. Szép, verónica-k, chicuelina-k, és zapopina-kkal indított.
Az érzés, amivel harcolt, semmivel össze nem hasonlítható, és csak a Fiesta Brava tudja előidézni.
Jó az estocada, talán a legszebb a szezonban (az elnök ugyan nem ismerte el), de a  két fület megkapta.
A második harcban, már jobban megszenved a bikával. Inkább csak szakaszaiban nyújt jó teljesítményt. 
Megint jó a szúrás. Kérik a fület, az elnök, megint hezitál, végül nem megy szembe a közakarattal, s Adame megkapja a harmadik trófeáját is.

Rejoneador: 
Pablo Hermoso de Mendoza: ováció/ megoszló vélemények
Matadorok:
Fermín Spínola: ováció/ üdvözlet.
Joselito Adame: két fül/ fül

Bikák.
Bernaldo de Quiros
Campo Hermoso



Villa de Álvarez

 



Rodolfo Rodríguez “ El Pana”, ezen az estén nem tudott maradandót nyújtani. 
Ebben, leginkább a bikák akadályozták. Kiváltképp az első. Munkáját megtörte, fénytelenné tette.
A második, már nemesebb, jobban mozgó bika. A matador, természetes, szépen díszített munkája megérte volna a fület. De végül rontott, s a descabello-hoz nyúlt. A közönségtől egy ovációt kapott.

Víctor Puerto, már elsőre is szép, látványos munkával mutatkozott be. Egy fület ért. 
De az igazi, faena-t a második, Cerro Viejo bikával csinálta. Szép capote munka, ügyesen kivitelezett, szépen díszített muleta feladatok, és a végén a jó estocada, meghozták számára a két fület, és a nagykaput.

Uriel Moreno “El Zapata”, mindkétszer, minőségi, látványos, és változatos munkát végzett.
Egy-egy fül a jutalom.

Matadorok:
Rodolfo Rodríguez “ El Pana”: csend/ csend
Víctor Puerto: fül/ két fül
Uriel Moreno “El Zapata”: fül/ fül

Bikák:
Cerro Viejo

Fotógaléria (suertematador.com)
http://suertematador.com/index.php?option=com_wrapper&Itemid=1330

Videó (mundotoro.com)
http://professional.player.qbrick.com/player.aspx?mid=0C2A0071


Forrás: mundotoro.com
            suertematador.com

   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése