2013. augusztus 19., hétfő

Béziers, Bilbao, Ciudad Real, Dax, El Puerto de Santa María, Madrid, Málaga 2013.08.18.

Vasárnapról hoztam Nektek viadalokat.
Kezdjük Franciaországban! - Kicsit cikázni fogunk ma... :-)

Béziers




Béziers-t is magával ragadta a mano a mano-k hangulata.
Fernando Robleño és Javier Castaño (mondhatni) összeszokott párosa szórakoztatja a nagyérdeműt vasárnap este. A harcok másik főszereplői a Miura tenyészetből érkeztek.

Fernando Robleño
Egy bonyolult Miura-val "áldja meg" az ég elsőre Robleño-t. De nem adja fel, s igyekszik mutatni valamit. Erőfeszítéseit (és nem az elsőre rontott estocada-ját) a közönség, egy fül kilengetésével honorálja. 

Az első siker után, a másodiknál elveszti a trófeát, mert elrontja a szúrást. Munkája igen intelligens, erős, bikája jónak nevezhető. Mégis, a közönség segítsége kell, hogy egy tiszteletkört tehessen.

Nagyon bátor, és szép harccal biztosítja a második, nagykaput jelentő fület magának. Bikája veszélyes, de Robleño nagyon jól kordában tartja, és szépen terelgeti. A szúrás után fület kap.


FERNANDO ROBLEÑO PUERTA GRANDE!

Javier Castaño
Az első bikájával megint a cuadrilla brillírozik, és nem ő.... Munkája rövidke, és lehetne szebb is. Egy ovációt kap.

Nagyon fakó a negyedik bika. Nem hagy lehetőséget Castaño-nak, Cuadrilla-ja ugyan ismét domináns, de ez kevés. Akad pár szép mozdulata, de rontja a szúrást is, nem kaphat mást, mint csendet.

A salamancainak minden adott a hatodik bikával a győzelemhez. S ki is tudja használni a kínálkozó lehetőséget!  Nagyon szép faena, és remek estocada után.... KÉT FÜL a jutalom!


JAVIER CASTAÑO PUERTA GRANDE!

Matadorok
Fernando Robleño: fül/ tiszteletkör/ fül
Javier Castaño: ováció/ csend/ két fül

Bikák
Miura

Videó összefoglaló



Térjünk át, Spanyolországba!

Bilbao


Hat, La Quinta bika vár sorsára, a Plaza de toros de Vista Alegre karámjaiban.
Sorsukra, amit, Luis Bolívar, Manuel Escribano, és Rubén Pinar teljesít be, az este folyamán.

Fotók a bikákról

A sorrend:


Lássuk hát!

Manuel Escribano
Nagyon szép, largas al hilo-val fogad, s ezzel nyitja az estét (inkább, késő délutánt).
Ügyes, chicuelinas-szal vezeti a lóra az első bikáját.
"Medialibra", jól reagál a banderillak-ra a harmadik párt különösen szépen kapja meg. 
Escribano, nagyon szépen dolgozik a harmadik harmadban a muleta-val. A bika nemes, és mozgékony. A matador, néha nem húzza le eléggé... A bal oldalt a bika ki nem állhatja, de Escribano szépen kerekíti a feladatot. Ami, igen rövidre sikerül, mert a bika elfárad (bár nemes). Jó estocada...  ováció a végére. 



Igen kockázatos,  puerta de chiqueros-szal fogadja második bikáját. Nagyon szép a capote munkája...
Bikája jól megfelel a picador-nál. Nagyon izgalmasra sikerül a második harmad... vajon lesz-e a trófea a harmadik végén?
A bikán nem múlik, nagyon jó még az utolsó tercióban is. 
Escribano első sorozata igen érzelemdúsra sikerül. A második fordulóban, a jobbost nem tudja sokáig tartani, mert a bika ellenáll.
A matador nagyon hideg fejjel harcol, és nagyon ügyesen pozicionálja a bikát. 
Szép manoletinas-szal zárja a munkát. Szúr.... és... kap egy fület.

Luis Bolívar
Nagy bika fut ki Bolívar-nak, 548 kg-os. 
Alig mozog a köpenyre, de a picador-nál már felébred. Jól megfelel mindkétszer. 
A nyársak harmadában már egészen mozgékony. 
A kolumbiai matador a ring közepén kezdi a muleta munkáját. Nagyon szépre sikerül az első sorozata, sok benne az érzés. 
A második is jó, de már kevésbé szép. A harmadikban sok szép natural, és két szép jobbos. A negyedikben alázza...  A végén szépen lezárja a munkát. A szúrásnál esik-kel... végül kap egy fület.



Fotók az eséséről

Nem tudja megismételni az első fület érő munkáját, mert bikája jóval rosszabb, mint az első volt.
Alid-alig felel meg a lónál, és nagyon bonyolult a második harmadban is.
Az utolsó részben a kolumbiai srác csak szenved vele. A bika nagyon bonyolult és nehezen kezelhető. Az estocada-ja is egy nagy kamu. Csendet kap.

Rubén Pinar
Igen csak önérzetes La Quinta jön harmadiknak. Nagyon harcol a megalázás ellen, s Pinar-nak nagyok kell küzdenie minden egyes jó sorozatért. De viszonyleg jól megoldja a feladatot. Csak hát a szúrás.... na, az nem sikerül elsőre. Így, ovációt kap.



Nagyon jó tónusú munkát csinál Pinar utolsónak. Bikája jó, sőt, a legjobb a harmadik harmadban.  Pinar fokozatosan építgeti a munkáját, néha ugyan megtörik a tempót és a ritmust, de összességében nagyon szép. Jó a szúrása... egy fül.




Matadorok
Manuel Escribano: ováció/ fül
Luis Bolívar: fül/ csend
Rubén Pinar: ováció/ fül

Bikák
La Quinta

Fotók 


Videó összefoglaló 

Még, mindig maradunk Spanyol honban.

Ciudad Real


"El Cid", "El Fandi" és Iván Fandiño harcol, Miranda y Moreno bikáival.

Matadorok
"El Cid": ováció/ fül
"El Fandi": fül/ ováció
Iván Fandiño: két fül/ két fül

Bikák
Miranda y Moreno

IVÁN FANDIÑO PUERTA GRANDE!

Fotógaléria


Visszaszállunk, Franciaországba.

Dax


A szombati enyhén szólva is, csúfos viadal után, vasárnap délelőtt, igazi, Corrida de rejones csemegét kaptak a nézők, Andy Cartagena, Diego Ventura, Lea Vicens és hat Fermín Bohórquez bika főszereplésével.

Rejoneador-ok
Andy Cartagena: két fül/ két fül
Diego Ventura: fül/ két fül+farok
Lea Vicens: tiszteletkör/ tiszteletkör

Bikák
Fermín Bohórquez 

Fotók 

Videó 

Este pedig, Juan Bautista, Alberto Aguilar és David Mora feszül neki, a Valdefresno tenyészet bikáinak.

Matadorok
Juan Bautista: csend/ csend
Alberto Aguilar: csend/ ováció
David Mora: taps/ fül

Bikák
Valdefresno

Fotógaléria

Videó összefoglaló


Száguldás vissza Spanyolországba!

El Puerto de Santa María


Finito de Córdoba, Sebastián Castella és Alejandro Talavante küzdött volna, hat, Núñez de Cuvillo bikával.
Ehelyett, Talavante-t Pérez Mota váltotta az utolsó pillanatban, mert a matador a nap folyamán, erős, jobb oldali, alhasi fájdalmakra panaszkodott. Alejandro-t a hotelben megvizsgálta, Domingo Jiménez Álvarez, aki élt a vakbálgyulladás gyanújával, és azonnal az El Puerto-i kórházba utalta. Ahol megállapították, hogy a matadornak vesekólikája van. További vizsgálatokra benntartják. (Mit mondjak... jól bekavart az "extremeño"-nak ez a betegség.)

Mielőbbi gyógyulást kívánunk Alejandro Talavante-nak!

A kiíráshoz képest, változás még, hogy, csak öt Cuvillo bikát engedélyeztek az esti viadalra. A hatodik egy La Palmosilla lett. 

Matadorok
Finito de Córdoba: ováció/ ováció
Sebastián Castella: csend/ két fül
Pérez Mota: fül/ fül

Bikák
Núñez de Cuvillo
La Palmosilla

SEBASTIÁN CASTELLA, PÉREZ MOTA PUERTA GRANDE!

Repülünk tovább, a fővárosba...

Videó - Sebastián Castella

Videó - Pérez Mota

Madrid


Szokásos, vasárnapi novillada.Három novillero, "Mazzantini", José Ignacio Rodríguez és Juan Ortega bizonyíthat a Las Ventas aréna homokján, a Julio de la Puerta tenyészet novillo-i ellen.

Fotók a novillo-król

Videó a sorsolásról


Seis de Julio de la Puerta from Plaza de Toros de Las Ventas on Vimeo.


A sorteo utáni sorrend:



Novillero-k
"Mazzantini": csend/ ováció
José Ignacio Rodríguez: csend/ ováció
Juan Ortega: csend/ tiszteletkör

Novillo-k
Julio de la Puerta 

Fotók 

Fotók - "Mazzantini"  

Videó összefoglaló


Vuelta al ruedo para Juan Ortega from Plaza de Toros de Las Ventas on Vimeo.



Irány, a tengerpart!

Málaga


Novillada, Santiago Domecq novillo-ival küzdhet meg, Luis Rivera, Fernando Rey és José Garrido.

A sorrend


Novillero-k
Luis Rivera: taps/ csend
Fernando Rey: fül/ fül
José Garrido: csend/ tiszteletkör

Novillo-k
Santiago Domecq

FERNANDO REY PUERTA GRANDE!


Fotógaléria

Videó - Fernando Rey

--------------------------------------------

További corrida-k, és novillada-k

Corrida de rejones-ek, és fesztiválok


Talavante-t azóta elbocsájtották az El Puerto-i kórházból, és hétfőn harcol Bilbao-ban.


Forrás: mundotoro.com
            Vimeo
            Canal+ 
            FeriaTV

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése