Interjú El Juli-val

Azt tartják róla, hogy muletával és karddal a kezében született és hogy a szülésznőt leterítette egy képzeletbeli puntillával. Gyerek korától kezdve torreádor, főszerepet játszott a bikavilág utolsó nagy forradalmában a régi szokások visszahozására, jobban küzdött a bikával, többet keresett és jobban megtöltötte az arénákat, mint akárki más. A hírneve és a népszerűsége hasonló színtet ért el, mint a híres ikon, Manuel Benítez "El Cordobés". Az a csinos, szőke, kék szemű kisfiú, aki megindította a bikavilágot, a madridi Bikaviadal Iskolában kezdődött etapjától kezdve, aki 6 vagy 7 évesen a 16 éveseket is megszégyenítette, aki multimilliomossá vált, címeket szerzett és reklámhirdetésekben szerepelt, az a fiú, akivel kapcsolatosan a híres bikaviadal krónika író Joaquin Vidal úgy kiáltott fel, hogy "Itt jön El Juli", hirtelen, napról-napra nagyobb lett, és évről évre szerepelve és győzelmeket aratva Spanyolország, Franciaország, Portugália, Mexikó, Peru, Kolumbia, Ecuador és Venezuela minden híres bikaviadal arénáiban, azzal kellett szembesülnie, hogy a neve most nem jelent meg az bikaviadal idény első híres ünnepségein.




Julián López Escobar (Madrid, 1982) az otthonában fogadott minket, egy gyönyörű birtokon, aminek neve El Freixo (a badajozi Olivenza közelében), ezekben az első hónapokban a plakátokon nem jelent meg az a név, amit látni szeretett volna: El Juli. Se Castellónban, se Valenciában, se Sevillában, se a madridi San Isidro ünnepségen...


Értehetetlen, hogy egy olyan pályafutással, mint az enyém, a nevem nem jelenik meg az idén a castellóni, valenciai, sevillai és a madridi ünnepségek viadalain. Az üzeletemberek úgy döntöttek, hogy lemondanak rólam az ünnepségeiken. Ez egyáltalán nem kellemes érzés, versenyképes torreádor vagyok, és kemény dolog lesz úgy látni ezeket a viadalokat, hogy én nem vehetek részt rajtuk. Ez ellentétben áll a változás és a fejlődés filozófiájával, amit a bikaviadalban eszközölni kell. Nagyon nehét pillanatot élünk a Tauromaquiában, ehhez még hozzájön a világválság és szerintem nem megfelelő a pillanat, hogy kihagyják a bikaviadal meghatározó alakjait. És nem csak rólam van szó, nem találkoztam José Tomás nevével sem, például. Egy olyan ünnepségen, mint a San Isidro, ami a bikaviadal világszínvolnalú eseménye, a legjobb terreádoroknak kellene fellépni és nem így lesz.


Azért hagyták ki a plakátokról, mert kimagasló illetménye van, egyesek szerint. Vagyis, többet keres, mint amennyi hasznot hoz. Mások szerint azért, mert egy kisebb bikaforradalom vezetője: torreádorok egy csoportja, akiket hónapok óta aggaszt és nyugtalanít a szektor dolgai. Kezdésnek elérték, hogy a Belügyminisztériumból a Kulturális Minisztériumhoz kerüljön át a bikaviadal ügye. Most megváltoztatták a bikaviadalok televíziós image jogainak rendszerét. Aki nem tudná, jelen pillanatban is, a televíziós adók (előbb a Via Digital, most  Digital Plus, de más nemzeti és autonómiai adók is) üzleteltek a televíziós szerződések miatt a bikaviadal világában érdekelt vállalatokkal, az arénák bérlőivel. És miután aláírták ezeket a megegyezéseket, szerződtek a torreádorokkal, akik választhatnak, hogy vagy a televízió előtt küzdenek, vagy nem küzdenek. És ez olyan torreádorok számára tűnt elfogadhatatlannak, mint Joselito, például, később José Tomás és El Juli.


Az illetményem évek óta ugyanannyi. Százszor megmagyaráztuk már. A madridi vállalat hazudott, rengetegszer elismételtük már. De mi néhány torreádor, úgy döntöttünk, hogy az image kérdés, a mi image kérdésünk csak a miénk, és most ezen dolgozunk. Ez egy nehéz harc és nem tetszik azoknak, kik mindezt irányítják. Az, hogy a torreádorok legyenek a saját image-ük tulajdonosai, nem azt jelenti, hogy el akarunk zárkózni a televíziótól. Épp ellenkezőleg. A televízió alapvető dolog a bikaviadal világában, akarjuk a televíziót. De mi akarunk a saját image-ünk tulajdonosai lenni. Ez nem azt jelenti, hogy több pénzt akarunk. Nézzék meg San Isidrot: az utolsó 20 évben először, mi torreádorok dönthettük el, hogy közvetítsék-e vagy sem és kétség kívül az első pillanattól kezdve támogattuk, hogy legyen televízió. Ha elértük ezt a törvényes jogunkat, más ügyeken fogunk dolgozni.


A szimpatizánsok nem láthatják majd a plakátokon José Tomást, El Julit és Morante de la Pueblát, vagyis három fényes egyéniséget. Akik pedig nem bikaviadal kedvelők, nem értik mi történik: olyan ez, mintha egy nagy tenisz tornáról kimaradnának olyan nevek, mint Nadal, Federer vagy Djokovic. Miért nem válnak vállalkozóvá és bérelnek ki egy arénát és lépnek fel hárman együtt, 4-5 alkalommal?


Ne hidd, hogy nem gondolkoztam rajta már számtalanszor. De nekünk torreádorok van egy nevelésünk, ami egy kicsit konzervatív, mi szerint mindannyian patrónusok vagyunk a szisztémán belül, és úgy tűnik, hogy aki kilép ebből a szisztémából, az forradalmárnak számít, aki szembemegy mindennel. Ez furcsa dolog, tudom, de először meg kellene újítanunk az egész szervezői nézőpontot a bikaviadal világában. Gondolok itt a kommunikáció, terjesztés, reklám új szükségleteire... Olyan dolgok ezek, amiket fel kell osztani a viadal szervezői között, akik, ismétlem, kihagyták a plakátjaikról a jelen idők legismertebb neveit. A szisztéma az szisztéma, ebben a világban is és mindegyikben. Aki független, annak problémákkal kell szembenéznie. Nekem van egy nézetem az életről és a bikaviadal világáról, ami a függetlenségre alapoz. Kérdezzék meg José Tomást.... Mindig is megértettem őt. Ha annyira férfias vagy, hogy kockára tedd az életed, hogy lehetsz utána marionett bábu egy rendszerben? Ebben jópáran egyetértünk, a dolgok magaslatán kell lennünk és ez nincs így. Szerintem kedvezne a bikavilágnak, ha külön válna minden, és mindenki a saját területét védené és nem lenne annyi összefonódott érdekeltség. Most van két vagy három ember, aki a hatalmában tart mindent a bikavilágban. Ez nem jó így.

Néhány évvel ezelőtt létrejött az El Juli Alapítvány, azzal a céllal, hogy támogassa a viadal értékeit, közelebb hozza a fiatalsághoz, új értékeket alkosson... Később egy Bikaiskola támogatására lett fordítva, ami kezd gyümölcsözni, ujjáélesztve a novillerók /fiatal bikaviadorok/ kilátásait. El Juli mindig együttműködött a védelmi megmozdulásokban, amik Katalóniában szerveződtek, amikor elvetették a betiltás csiráját. Aktívan részt vett a bikaviadal reklámozásában, olyan kiemelkedő személyiségekkel, mint Vargas Llosa, Albert Boadella, Joaquín Sabina, Fernando Savater... Önzetlenül részt vett az ONG /Organización no Gubernamental, azaz Kormányfüggetlen Szervezet/ számára rendezett viadalokon, pénzeket adományozott jótékonysági céllal...


Az a baj, hogy a torreádoroknak az lenne a dolguk, hogy küzdjenek a bikával, ezekkel a dolgokkal pedig másoknak kellene foglalkozni. Sajnos meg kellett fognunk a gyeplőt sok dolgot illetően, mert akik ezekkel foglalkoznak, nem képesek rá vagy nem akarják úgy csinálni a dolgokat, ahogy kellene. Egyértelmű, hogy valami itt nincs jól. Mi voltunk azok, akik elérték, hogy a bikaviadalt elismerje a Kulturális Minisztérium, például. Nehéz idők jönnek. Őszintén úgy gondolom, hogy a bikaviadal világának fejlődésen kell átmennie és egy csomó szempontból változnia. Főleg a kommunikáció és a terjesztés tekintetében. És ez egy lassú folyamat. Az igaz, hogy vannak megmozdulások és, ahogy mindig mondják a krízis helyzeteket illetően: adódnak lehetőségek. Kezdünk rájönni, hogy a dolgok nem úgy működnek, ahogy kellene és valami megmozdult. Van egy egyértelmű példa: a múltkor megjelentek a San Isidro ünnepségsorozat plakátjai a sajtóban, ha nem tévedek, ugyanúgy, mint 20 évvel ezelőtt. És éjjel a fiatalok egy csoportja egy nagyszerű előadást tartott, ami nagyon sok helyre eljutott. Az arénán belül egy egyedülálló, zseniális és igazi mutatványt nyújtunk, az arénán kívül pedig nem vagyunk összhangban ezekkel az értékekkel. A Bikaviadal Fiataljainak Fóruma megmutatta, hogy illúziókkal, kedvvel és megosztva az emberekkel, hogy mi történik az arénákban, képesek vagyunk megmutatni a társadalomnak mi az a corrida. Ezért működtem velük együtt mindig is, amikor szükségük volt rá.

Meglep, hogy  amellett a nyomás mellett, ami a válladon van, gondolok itt arra, hogy minden évben rengeteg viadalon veszel részt - legalábbis mostanáig -, még van időd foglalkozni más dolgokkal is.

(Mosolyog a "legalábbis mostanáig"-on és mivel tőr nincs nála, a szemeit szúrja az interjút készítőbe). Ilyen vagyok. Nyugtalanít, hogy úgy hagyom el mindezt, hogy valamit hozzátettem volna. A nyugtalankodó és vállakozó szellemiségű emberek sokszor célba találnak, de szintén több léehetőségük van tévedni is. Nagyon nehéz átélni ezt a rendszert, hasznot húzni belőle és pénzt keresni... Küzdeni a bikával, pénzt keresni és itthagyni ezt úgy ahogy volt vagy mégrosszabb állapotban. A bikaviadal nevelés ugyanazon az úton halad, mint a sportnevelés: egy nagyon rövid karrier, amit ki kell használni és a legjobb teljesítményt kell nyújtani. De én nem ilyen vagyok. Én aggódok miatta, hogy úgy hagyjam itt ezt a világot, hogy valamit itthagytam volna. Mindig is óvtam és kialakítottam saját eszményképeket. Ha ezért megtorlás jár és károm lesz belőle, hát legyen. A pályafutásomat már megcsináltam és sokkal jobban aggódok a bikaviadal jövője miatt, mint a saját karrierem miatt. Jobb állapotban szeretném itthagyni a bikaviadal világát, mint amilyen volt, amikor beléptem. Ha ezt elérem, az nekem óriási kárpótlás lenne.

El Julinak van egy birtoka, állatállománya és a mezőn merül a gondolataiba. Ezt az interjút nem sokkal azután készítettük, hogy megszervezett egy mezei fiesztát az Oreja de Van Gogh társaságában, mivel a csapat egyik tagjával, Pablo Benegassal, jó barátságban van, és a fiesztán a zenészek tehenekkel küzdöttek. Aztán Malagába ment, hogy egy útcán tartott viadalon vegyen részt fiatalok százai előtt. Ebből is látszik, hogy nagyon aktív.


Nem vagyunk képesek megmagyarázni a társadalomnak, hogy ami az erénában történik, kevés emberhez jut el és kevés művészeti ághoz. Az a forma, ahogy kezelik a bikaviadalt, szervezési, vállakozói szempontból, elveszi az értékét. Egy nehéz időszakot élünk át, ahol minden oldalról támadják a corridákat. Az ellenzőket, akiket ugyanúgy tisztelek, ahogy kérem, hogy engem is tiszteljenek, támogatja egy óriási információ és kommunikációs hiány, arról, hogy mi is az a corrida. Látok, olvasok és hallok üzeneteket az ellenzőktől, akik őszintén szólva rosszul informáltak. A nagy részük úgy beszél róla, hogy nem is ismeri. És természetesen, ez nem az ő hibája. Hogy beszélhetnének róla, úgy, hogy ismerik is, ha egyszer nincs senki, aki megmagyarázza nekik?

Hogy magyaráznád meg az ellenzőknek?

Van egy művészeti része, amit nagyon nehéz megmagyarázni. Mint a festészet: ha nem érzékeled azt, amit látsz, hogy fogsz beszélni róla? Beszélsz a technikáról és a folyamatról? Ez nagyon szubjektív dolog. Itt nem tehetünk semmit sem. De van egy másik történeti része, kulturális, szociális, gazdasági... amiben a bikaviadal még mindig szerepet vállal az életünkben. És az ökológiai része az, ami leginkább fáj; csak azt halljuk, mennyi bikát tenyésztenek viadalokra (nézz ki az ablakon és láthatsz teheneket, legelő bárányokat, disznókat, lovakat, gólyákat... Ilyen az extremadurai mező tavasszal). A kinemesített bika egy ember által létrehozott állat, amiket speciálisan viadalokra szánnak. Ha eltűnik a fieszta, eltűnik a kinemesített bika. És vele együtt, minden, ami körülveszi. Ezeknek az állatoknak lehetőségük van harcolni, amire nincs lehetősége egyik állatnak sem és olyan életük van, mint semelyik másik állatnak sem. És azonkívül, ismétlem: a rájuk szánt költségből, ha mondhatom így, sok állatot el lehetne tartani. Most ne beszéljünk a tehenekről vagy a ménekről, de melyik állat él úgy, mint ők és hal meg úgy, mint ők? Mindezek ellenére, tudom, hogy aki mindezt olvassa, nem osztja a véleményemet, ha előbb nem érti meg a corrida művészeti jelentőségét. Enélkül a megértés nélkül feleslegesen beszélek. De nyomatékosítom: tisztelem őket. Szerencsére vannak szimpatizánsok, akik sokkal jobban kifejezték ezeket a dolgokat, mint pl. a filozófus Francis Wolff vagy Victor Gómez Pin, akiknek a gondolatai mindannyiunkat gazdagabbá tettek.

Az a benyomásom, innét kívülről, hogy maga a bikaviadal szektor sem tesz semmit a fejlődésért. Mintha azt mondanák: "Igen, jól van, középszerűek vagyunk és hanyatlófélben. De majd mi szabályozzuk a középszerűségünket és nem akarjuk, hogy bárki jöjjön kívülről, hogy megzavarja ezt a szabályozást, azzal a sokmindennel, amit hozzá akarna tenni."


Pontosan. A bikaviadal túlságosan elvált a tradíciótól, a kultúrától, a művészettől, mert nem tudtuk népszerűsíteni - nem volt benne érdek. A társadalom fejlődik, a bikavilág pedig nem volt képes alkalmazkodni ehhez a fejlődéshez. Elavult lett a modell és nem magyaráztuk meg alaposan. Ez szörnyű. A rendezők, a vállalkozók... Nem akarják. Vagy nem tudják. Nem is tudom melyik rosszabb. Segíteni kell az új embereket, új vállalkozókat, akik nem mehetnek be a fontosabb arénákba, mert a bérleti szerződések megkövetelik a tapasztalatot... Az arénák a köztisztviselőké (önkormányzatoké, városházaké vagy autonóm közösségeké), akik közgyűléseket hívnak össze, ahol az első a tapasztalat, az új vállalkozó pedig, aki lelkes és tele van ötletekkel nem mehet el ezekre a gyűlésekre... olyan, mint a makrélarák, ami leharapja a farkát. Segítsük ezeket az új vállalkozókat, illúzióval, ismerettel a korszakról, amiben élünk, akik nem csak rövidtávon gondolkodnak, akik reklámoznak, akik tényleg keresik az általános érdeklődést és nem csak a személyeset. A pronléma a rövid határidőben van. Nézzük meg Olivenzát: egy aréna, ami 14 vagy 15 év alatt egy referenciális színhellyé alakult, és tehette ezt, mert rengeteget dolgozott rajta a vállakozója. Nem keresett rövid lejáratú jövedelmezőséget. Mi történik más arénákban? Átengedik 4 évre és a vállalkozó ezidő alatt akar belőle hasznot húzni. Ezen változtatni kell, ez egy olyan dolog, amin dolgozni fogunk.


Még nem töltötted be a 30. évedet és már egy kiemelkedő személyiség vagy a bikaviadal világában. Félretéve a jelenlegi problémákat, mind egyénileg, mind általánosságban, milyen értékeket képvisel az a már kisfiúként El Julinak becézett Julián López?


Az életem ezzel ellentétes. Amikor gyerek voltam, erőfeszítést, felelősséget, komolyságot kellett tanúsítanom, és nem tisztelték a koromat. Most, amikor már egy érettebb korszakomban vagyok emberileg és hivatásilag is, előbukkannak fiatalkori dolgok, szórakozok barátokkal, azt teszem, amit nem tettem korábban... Most fiatalabbnak érzem magam, mint 15 vagy 16 évesen... Igen, az igaz, hogy hallok barátokat, amikor a gyerekkorukból mesélnek dolgokat, történeteket, csínytevéseket... És én hiányolom ezeket, mert gyerekkoromban felnőttként kellett viselkednem, minden percben felnőttekkel voltam körülvéve. Ezek a dolgok megedzettek, természetesen, és talán azért látom most olyan szemmel a dolgokat, ahogy látom. Mindenesetre, egy biztos: kiskorom óta szerelmes vagyok a bikaviadalba, és azt csináltam mindig is, amit igazából szeretek. És teszem azt most is. Nincs más dolog, amit jobban szeretek ennél!


(Mikor befejeződött az interjú, el Juli elment a kis arénába, ami a birtokán található, egy másik matador, Alejandro Talavante társaságában, hogy egész délután zárt kapuk mögött harcoljanak. Úgy tűnik, nem jár más dolog a fejében. Valóban, az interjú során az az érzése az embernek, hogy bármelyik pillanatban bemutat 2 naturalt és egy pase de pechot.)


A kiemelkedő korszakomban volt egy csomó rajongóm, hírnevem, népszerűségem, bármikor igénybe vehettem a kommunikációs eszközöket... és nem tudtam kihasználni ezeket a pillanatokat, hogy megmagyarázzam az elképzeléseimet, amik most megfogalmazódtak bennem. Ez egy tüske bennem. Azzal a népszerűséggel rengeteg dolgot mondhattam volna, elterjeszthettem volna egy üzenetet, ami most már itt van a fejemben. Egy torreádor képes megváltoztatni mindent, de akkor még nem így gondolkodtam; szórakoztam, küzdöttem a bikával, sodródtam az árral... De nem ez volt a helyes, nem ez volt a helyes. Most már látom. A világot az érdekek mozgatják, és a torreádorok azok, akiknek vannak érdekeik. Nem voltunk képesek elérni azt, mint, amirt elértek más területeken: a focisták, a teniszezők... akik bálványok. Úgy gondolom sokáig bálvány voltam, de mégse terjesztettem egy üzenetet sem, ami használt volna a bikaviadal ünnepségének a jövőre nézve. Persze, az egyes számú voltam, többet kerestem, mint bárki más, de a tétlenség, a tétlenség...És ez azt eredményezte hogy múlnak az évek, megkomolyodsz és ezt gondolod: "Máshogy is csijnálhattam volna". Nem voltam az életem ura. Úgy gondolom, hogy azért sok dolgot megalapoztam. Új embereket hoztam az arénákba és részt vettem a bikaviadal előrehaladásában. Most, amikor már többet is tehetnék, már nincs az a népszerűségem, ami volt és az üzenet már nem ér célba olyan gördülékenyen.


Ezt az érettséget kiegészíti vagy teljesé teszi, hogy nemrég apa lettél.


És ráadául két gyereknek is egyszerre! Ugyanaz történik velem, mint majdnem mindenkivel: elkezded más szemszögből nézni az életet. Megtanultam relatívan látni mindent, mert sokkal messzebb látok most, sokkal messzebb. Például, a karrieremet ennyire befolyásoló pillanatokban, mint most, meg vagyok győződve róla, hogy most mindent máshogy látok, mint mielőtt apa lettem volna. Szeretném, ha olyan gyerekkort élhetnének, amit én nem élhettem, persze minden apa ezt kívánja a gyerekei számára.


Milyen a családi élet El Juli familiájában? Ti is a tipikus hímsoviniszta-torreádor és a szenvedő háziasszony közhelyet favoriváljátok?


Nem, nem. Nagyon tisztelem az apaságot. Úgy gondolom, hogy az apaszerep és az anyaszerep, ha egyszer megszülettek a gyerekek, ugyanaz. Nyilvánvalóan a hivatásom miatt nincs annyi időm, mint másoknak, de a gyerekek nevelése és a házimunkában való részvétel szerepet vállal a mindennapi életemben.


A házimunkákon kívül milyen egy híres torreádor mindennapi élete?



Nagyon vidéki életet élek. Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de ez az amit szeretek! A vidéki élet során közelebb kerültem a lovakhoz, és mindahhoz, ami ezzel az állattal kapcsolatos; a mezei ünnepségek ezzel az állattal, az idomítási folyamatok, az esés tanítása, az ugrás és a lóháton végzett viadalok. Ez teljesen feltölt, és a szabadidőm nagy részét ez tölti ki. Azonkívül, korombeli dolgok: mozi, sport, utazás... Volt szerencsém rengeteg utazáshoz a hivatásom miatt, azonkívül megismertem olyan embereket, akik segítettek felnyitni ezt a hiányt, hogy felismertem, amikor gyerek voltam és serdülő, nem tudtam kiélni magam. A feleségem is nagy hatással van rám (Rosario Domecq); olyan dolgokat mutatott nekem a festészettel, az irodalommal és a színházzal kapcsolatosan, amik ismeretlenek voltak számomra... Én megbízok benne, ő pedig lelkesít engem: Elmegyünk Málagába, hogy megmutassak valamit? És ő kihasználja az alkalmat, elvisz engem és megmagyarázza nekem Picassot. Szeretek tanulni. Sok alap kulturális dolog kimaradt az életemből. Ezért próbálok mindig a legtöbbet megtudni mindenről, mert be kell töltenem ezt az üreget. Az olvasás terén is ugyanez a helyzet: könyveket ajándékoznak nekem, én pedig meg szoktam bízni az ajándékozó ízlésében; most Coelho Aleph c. könyvét olvasom. Bikákról nem olvasok. Egy ideje a krónikákat se; azelőtt nagy hatással voltak rám, most nagy ívben elkerülöm őket... Amikor tudok, elmegyek moziba. Lehet, hogy túl divatosnak tűnik... tetszenek a romantikus filmek, de nem csak azok. A thrillert és a drámát is szeretem. A sci-fit kivéve mindent szeretek. Valójában maga a moziba járás tetszik. És utazni is imádok. Az a helyzet, hogy egy torreádornak nehéz megismerni új helyeket. A felelősség és a nyomás azt eredményezik, hogy nem tudod teljesen átadni magad annak, hogy megismerd a várost, amelyiknek az aránájában fellépsz. De télen, amikor nincs bikaviadal idény, mielőtt elkezdődne az amerikai, szoktam utazgatni csodálatos helyekre, amik arra szolgálnak, hogy minél több és több dolgot ismerjek meg. Például, egy utazás, amiről nagyszerű emlékeim vannak, az az, amikor nemrég Londonban voltam: két hónapot töltöttem ott, angolul tanultam. Nem ismert fel senki, ott csak egy tanuló voltam és megragadtam az alkalmat, hogy megsimerjek egy másik életformát, nem csak egy másik kultúrát, hanem, hogy másképp éljek, mint eddig: rutin, tanulás, névtelenség.

A mező, a bikák, a lovak, a mozi, utazás... És az Atletico.


(Nevet) Igen, szenvedő alany vagyok... Atletico drukker. Nem vagyok annyira megszállott, hogy minden hétvégén meccset nézzek, de azért követem. Amit nagyon szeretek, lemenni a pályára, mert az Atletico szurkolói azt képviselik, amit szeretnék, ha a bikaviadal rajongói is képviselnének: mindig biztatva, mindig illúziókat táplálva, hogy minden jó lesz, mindig szórakozni vágyva. Socio (igazolvánnyal rendelkező szurkolói tag) vagyok és amikor megszülettek a fiaim, nekik is küldtek igazolványt. Ignacio testvérem miatt vagyok Atleti szurkoló, aki kiskoromban belémnevelte ezt.

El Juli fiatalkori kiemelkedő éveiben 6 vagy 7 könyvet adtak ki... Nagyon fontos eseménynek számított a te érkezésed a bikaviadal világába.

Igen, de egy igazán jó könyv hiányzik. A történetem befejeződik, amikor véget ér a pályafutásom és amit most gondolok, nem tükröződik egyik könyvben sem, mert természetesen, most máshogy gondolkodom. Bizonyos értelemben üresnek érzem magam, ezek a könyvek túl korán jelentek meg...

És az általános helyzet, Julián? És a politika? Követed napról napra a híreket, az információkat? A torreádorokat mindig is érintette a politika, mert amikor vidékre mentek, megbizonyosodhattok egy olyan világ veszélyeiről, ami a városi társadalom számára ismeretlen.

A vidék problémájához hozzá kell tenni, hogy ha nem esik, a katasztrófa még komolyabb. Képzeld el... Egy átlag városi vagyok. Újságokat olvasok, hallgatom a rádiót, nézem a híradókat... Nem részesítem előnyben egyik kiadót sem, sem TV, rádió adókat. A helyzet nagyon bonyolult, nyilvánvalóan, ha úgy gondolom, hogy ha a dolgok nem mennek jól, ez egy ösztönzés, vagy annak kellene lenni és változtatni kellene rajta. Sőt, úgy vélem, hogy az életben a helyzetnek megfelelően kell cselekedni: nem kell se bal, se jobb oldal, csak hozzá kell igazodni a körülményekhez. Egyes pillanatokban így kell cselekedni, másik pillanatokban meg másképp.

A kommunikáció megszállottja vagy, eljuttathatsz dolgokat az emberekhez. Van egy oldalad a Twitteren és szorgalmasan használod is.

Erről van szó, erről van szó. A Twitter tetszik nekem, mert amikor valamit mondani szeretnék, itt megtehetem. Olyan dolgokat, amik a tintatartóban maradnak, dolgokat, amit nem úgy értelmeztek, ahogy kellett volna... Az a baj, hogy nagyon sok megjegyzésre szeretnék válaszolni, de nincs rá elég időm. Most jobban fogjuk csinálni, egy új oldallal - a személyesen kívül - ami sokkal profibban fog működni, mert ez egyértelmű, hogy a rajongókkal törődni kell és dühös vagyok, hogy nem tudok egy kedves szót se szólni valakihez, aki arra vesztegette az idejét, hogy legalább küldött neked egy tweet-et vagy kérdezett valamit tőled. Nem csak én vagyok ott, ott van Manzanares, Talavante... Minden kommunikáció jó dolog.


Marad még El Juli egy ideig?



Nagyon nehéz aktívként a visszavonuláson gondolkodni. Nem lenne könnyű viadalok nélkül élnem. Ez a szenvedély, ez az adrenalin, ezek az érzelmek a publikum iránt... semmi mást nem találok, ami ezt helyettesíteni tudná. Meg kell tanulnom enélkül élni, de őszintén szólva, nehéz lesz. A karrierem más szakaszaiban igen, már gondolkodtam a visszavonuláson, de most ebben a pillanatban nem: folytatni akarom ezt a szenvedélyt. Amit biztosan tudok, az az, hogy továbbra is részese maradok ennek a világnak és segítek minden jó tervet, ami ezt a Fiesztát támogatja.

                                                       

Fordítás: Espanola

Forrás: http://www.jotdown.es/2012/04/julian-lopez-el-juli-si-eres-tan-hombre-para-jugarte-la-vida-como-vas-a-ser-marioneta-del-sistema/