"El Laci", újabb, nagyszerű írása.
Azok a nagyon szerencsés és kiváló adottságú bikák, amelyek ötéves korukban megérik azt a tisztességet, hogy a Real Maestranza palánkját döngethetik, a Las Ventas homokját rúghatják, majd Jose Tomas, esetleg El Juli kardjától rogynak térdre és dőlnek oldalukra lelküket kilehelve, nagyjából kétszer annyit élnek, mint szerencsétlenebb, habitusuk miatt kevésbé vívható és ezért idejekorán vágóhídra hajtott faj- és fajtatársaik.
Túlélik saját alomtestvéreiket, amelyek az évenkénti kiválasztásokon alkalmatlannak bizonyulnak, mert nem fedezhető fel bennük a fajtától elvárt nemes harciasság, és ezért selejtezésre kerülnek. Túlélik továbbá az Angusokat, a Chianinákat, a Charolais-kat, a Wagyu-kat! Ezek tányérra kerülnek két-hároméves korukban, hiszen ekkor a legfinomabb a húsuk és ebben a korban a legkevesebb a BSE miatti adminisztratív felhajtás a levágásuk körül! Túlélik továbbá azokat a szarvasmarha-fajtákat is kivétel nélkül, melyek már régen eltűntek a föld színéről, mert tartásuk, tenyésztésük ma már nem gazdaságos.
A vágóhíd maximálisan célszerűre és hatékonyra egyszerűsített halál-laboratóriumában derék mészároslegények által elektromos árammal elkábítva, még rángatózva, de már átvágott torokkal, magatehetetlenül vért öklendezve, a hátsó Achilles-en lógva elpusztulni háromévesen pont ugyanolyan, mint valamely amerikai sivatagi börtön halálsorán a méreginjekciótól bevégezni.
Az arénába ötévesen, az erő teljében bedübörögni és az utolsó leheletig harcban küzdve a legbelsőbb és legmélyebb indíttatás szerint kiteljesedni pedig olyan, mint a hősi halál esélye ellenére szélesre tépett ingmellel az ellenségre rontani!
A bikaviadalra kerülő bikák élnek öt évet a tágas legelőkön, kiemelt gondoskodásban részesülnek, legnagyobb és egyetlen gondjuk az egymással esedékes nézeteltérések hatékony lerendezése. Az ember még a konfrontációt is kerüli velük, hiszen akkor lehet csak az arénába eladni a jószágokat, ha megbízhatóan igazolható, hogy gyalogos emberrel még soha sem csatáztak.
Igyekszenek az évente ismétlődő megmérettetéseken (tienta) a lehető legtöbbet mutatni a bennük rejlő nemes harciasságból, mert ez a lételemük és ez az egyetlen esély arra, hogy még egy évet nyerjenek! A mindenkor ismétlődő kiválasztások legjobbjai ezek a jószágok, minden selejtezésen nagyszerűnek bizonyultak, így kerülhették el szerencsétlenebb testvéreik, fajtatársaik sorsát! A nagy nyertesek - legelésznek, elmélkednek a bikaélet folyásán, olykor csatáznak egymással, mert a békétlenség csak kell! Évente egyszer pedig hozzák a nagy formájukat, nehogy a futottak még csoportban végezzék, lehessen még egy jó évük!
Életük végén pedig kapnak vagy húsz percet arra, hogy kiteljesítsék sorsukat, végzetüket! Nevüket, súlyukat, színüket, születési idejüket és tenyésztőjük nevét is meghirdetik a faéna előtt, bemutatják, már-már perszonalizálják valamennyit. Ha a harcban különösen nemesnek tűnnek fel, tetemüket a tisztelet jeléül körbehurcolják, teljesítményüket megtapsolják, megéljenzik! Fejüket a hatalmas szarvakkal preparálják, falra rögzíthető trófeaként kikészítik!
Sőt, ha a bika matadorral lejtett pas de deux-je igazán szárnyaló és nagyívű kettős, az állat visszatérhet a legelőre és élete végéig csak a szaporodás minden gondja!
Akinek szeme van, láthatja, a bika élete pillanata az, amikor beront az arénába! Nekitámad bárminek, ami csak moccan, nem véletlenül tartják a ma élő legveszedelmesebb állatnak. Ráadásul mindig akad négy-öt nagyon felkészült és bátor ember, aki az életét is kockára teszi, hogy támogassa ezt az egyedülállóan kiváló állatot szenvedélye és mániás ambíciója nagyívű kiteljesítésében.
Micsoda megtiszteltetés! Manolete és sorstársai végtelen sora alkotja azt a sorfalat, amivel az ember az oktalan állat nagyszerűsége előtt tiszteleg!
’El Laci’ 2012. Szeptember 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése